A BÖK statisztikája:
Vértes Imre 1 rend ruha.
Linde Kálmán 1 rend ruha.
Dr. Bálint Imre 1 rend ruha.
Boronkai Gábor 1 rend ruha.
Vértes ruhája a legfinomabb. Limdeé kissé durva szabású, de sokkal bővebb és tartósabb. Bálint ruhája már ódivatú, mert vidéken szabták. Csodálkozunk, hogy Schillernek még nincs ruhája. Más bíró ilyen munka mellett már egy egész garderobot szerzett volna.

Hát megkezdődött! - Újra a biróprobiéma! Megóvták az FTC-KAC mérkőzést — Kit mond Fiedler és Spanring bírói jelentése.
Megkezdődött, ahogy illik, szépen, rendesen, a jól bevált szokás szerint. A sajtó pontosan beharangozott, a csapatok pontosan összecsaptak, megtör­tént az első foult, aztán a második, a harmadik és a többi; a közönség szín­tén kitett magáért, lármázott, pfujolt, verekedett, a játékosok közben szépen ölték egymást és igy tovább a régi, régi nóta: a bírák nemállottak feladatul magaslatán.

A rendes évi tizenegyes-vihar ezidén már az első bajnoki fordulóban kitört. Az MTK 11-essel győzte le a MAC-ot, melyet a biró egy nem kétségkívül szándékos hands miatt ítélt. Ugyanez a különben jónevű bíró egy bordatö­réssel járt foult-ot (a 16-oson belül) elnézett.

Az FTC—KAC meccs 11-esének esete azonban példátlan a magyar futball történetében. Gólbarúgott 11-est annulálni és a 11-est rúgó csapat ellen szabadrúgást ítélni bármiféle címen, olyan nem ismerése a szabályoknak, ami igazán kétségbeejtheti a magyar futballbirói kar színvonaláért aggódókat. Az FTC gólt ért el a javára megítélt 11-esből és Fiedler biró a gólt érvénytelenítve az FTC ellen ítélt szabadrúgást. A jog­gal megdöbbent FTC — Fiedler jóvol­tából — a már megnyert meccset el­vesztette.

Nem tehetünk róla, de nem tudjuk megérteni, hogy mivel érdemelte meg Fiedler biró az FTC-KAC meccsre való kiküldetést. Hogyan vezethet elkeseredettnek ígérkező és fontos, elsőosztályú mérkőzést olyan biró, aki már számtalanszor bizonyságot tett képességeinek szerénységéről. Még mindenki emlékszik a legutóbbi 0:0-ás UTE—BAK meccsre, ahol Fiedler biró Fogl II. egy hands-ét a 16-oson belül lefújta és azután — feldobta a labdát. Vagy: akik látták, ma is borzadva emlékeznek vissza a Fiedler által vezetett Kelen­föld—ÜLI osztályozó mérkőzésre, melyen az ÜLI hátborzongató stílusban, pűros lábbal való beugrásaival egye­nesen kétségbeejtette a közönségét. Eredményképpen Kelenföld egyik já­tékosának eltörött a lába, de Fiedler senkit sem állított ki.

Úgy hirlik, most legutóbbi hibája után Fiedler visszavonul. Ehhez joga van. De nem akadályozhatja meg ezzel azt, hogy bírói képességeiről az illetékes szervek végre elmondják a véleményüket.

Fiedler esete legyen memento az MLSz-nek. Igen is a bírói kar ma nem áll felette minden kritikának. Mi van a birókérdés rendezésével. Hol vannak a nem rég megígért reformok?

Szerényen utalnunk kell a NemzetiSport 1920. dec. 10-iki számára, ahol a birókérdés rendezése ügyében már akkor megtettük indítványunkat.

Mig újabb Fiedler-esetek nem tör­ténnek, tessék revideálni az összes bírói képesítéseket szellemi cenzus alapján, úgy hogy képesített birók csak intelligens és anyagilag független egyének lehes­senek. A vizsgáztató bizottság tagjai a BT és az MLSz tanácsa tagjaiból alakulna.

Ez immár régi kötelesség, melynek a bírói tekintély, a bírói ítélkezések tiszteletének érdekében mielőbb eleget kell tenni.
Szomorú valóság, hogy nagy birónk tatán nincs is. A mig az okszerű biró- nevelés telszinre dobja az uj bíró- tehetségeket, munkába kell szólítani azokat a régi nagyságokat, régi futballis­tákat, akik visszavonultak. Méltányolni kell az öreg bírák helyzetét s a külön­ben bevált biróküido rendszeren a nagy meccsek és az öreg bírák kedvé­ért enyhítéseket kellene eszközölni. Ezt kívánja már a fiatal és tanulni vágyó bírói kar érdeke is.

A FTC—KAC mérkőzést az FTC ked­den megóvta és most osztatlan érdeklődéssel várja a magyar sportközvéle­mény az intézőbizottság döntését, mely ha az általános véleménynek megfelelő lesz, újra játszok a KAC—FTC meccset. Az FTC-nek ez az óhaja teljesen jogos és a régi nagysága felé emelkedni kezdő FTC-t, mely a dán kombinálttal való játéka után a bajnokság jogos aspiránsai közé lépett, nem lehet durva erőszakkal már az első fordulóban letörni. A sportszerűség szempontjai is a meccs újrajátszását kívánják.

A biró hibája miatt az eredmény teljességgel irreális, a magyar íutballbajnokságnak pedig csak reális ered­ményei lehetnek. A KAC-nak sincs oka az újrajátszás elől húzódozni, va­sárnapi játékával a megismételt meccsen; is méltó ellenfele lehet a zöld-fehé­reknek.

A KAC-FTC meccsről szóló bíróijelentésben Fiedler biró megemlékezik Csontos kiállításáról, aki a földön fekvő Csajkának véletlenül a fejébe rúgott, mire a további durvaságok megelőzése végett (így!) Csontost kiállította. A hírhedt 11-es elrúgásakor két FTC-játékos belépett a 16-os vonalon, mire a szabálysértést a 16-osról megítélt szabadrúgással büntette. Tévedését utóbb belátta, de jóvátenni már nem állott módjában.

A MAC—MTK mérkőzésről szóló bíróijelentés megemlékezik arról, hogy a mérkőzés után Spanring biró a kivonulásnál egy ütést kapott a fejére. Spanring jelentése szerint ő nem látta, ki volt a tettes. Altér határbiró utólag jelentette azonban neki, hogy az illető Szandonich, a MAC II. csapatának játékosa volt. A MAC futballszakosztályai foglalkozott az üggyel, de miután Szandovich közben hivatalos kiküldetésben négy hétre Bécsbe utazott és igy kihallgatható nem volt, úgy döntött, hogy csak a hazaérkezése után fog határozni. A fegyelmi bizottság szintén nem hallgathatta ki Szandovichot és játékjogát további intézkedésig felfüggesztette.

Ritka eset, hogy egy hálózati személynek három fedőneve legyen. Ez arra enged következtetni, hogy bizonyos időszakokban a munkájára mindenképpen szüksége volt a Belügyminisztérium különböző osztályainak.

Van egy futballtörténet, ami a korabeli sajtóból, az évkönyvekből megismerhető. Van egy másik, amit a szurkolói emlékezet őriz, és közös, generációs élmények táplálják, meg aztán van egy harmadik, párhuzamos történelem, amelyet most kezdünk csak megismerni, és amely megsárgult, egykor csak kiváltságosok által olvasható levéltári papírokat böngészve rajzolódik ki előttünk. Az utóbbi években kutathatóvá vált kommunista titkosszolgálati iratok közül a történészek elsőként a nagypolitika, a fősodratú történelem titkait őrző anyagokat keresték, persze, sokszor éppen a legérdekesebb dokumentumok semmisültek meg vagy tűntek el örökre az archívumokból. Mostanában pedig egyre többen kutatják a sport, azon belül a futball titkosszolgálati iratait, hiszen a mindennapok egyik legfontosabb, legnépszerűbb ügye volt a foci a szocializmusban, így aztán a közismert labdarúgók viselkedése, utazásai, csempészése, magánélete, politikai álláspontja fontos célpontja lett a titkosszolgálati munkának is.

A FourFourTwo-nak sikerült szerződtetnie az egyik legelhivatottabb és már eddig is sok érdekes anyagot publikáló fiatal kutató-újságírót, Vörös Csabát, aki az elképesztő eseményeket feldolgozó sorozatunk legújabb részében arról ír: Petri Sándor FIFA-minősítésű játékvezetőként került a Magyar Labdarúgó-szövetség főtitkári posztjára, emellett szakíróként is ténykedett. Civilként a Csepel Autógyárban dolgozott osztályvezetőként, és szervezte vállalaton belül a hírszerzési és elhárítási feladatokat, amint az kiderül az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található dokumentumokból.

Az állambiztonsággal Petri Sándor 1959-től „Szegedi János” és „Pogány Gábor” fedőnéven működött együtt, ám a levéltári adatok arról árulkodnak, hogy 1962-ben dekonspirálódott, így kénytelenek voltak kizárni a hálózatból. Erről az időszakról jelentések nem maradtak fenn, mert az iktatókönyv szerint megsemmisítették azokat. Ennek ellenére 1965-ben reaktiválták egy Központi bizottsági határozattal kapcsolatos feladat végrehajtása érdekében, és „Szász Károly” fedőnéven folytatta a munkát. A dossziéjában található első jelentést még „Pogány Gábor” fedőnéven írta alá, holott ezekben az időkben már a Pest megyei Rendőr-főkapitányság III/III-2. alosztálya foglalkoztatta rezidensként.

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Huszadik születésnapját ünnepli a 2001. áprilisában, Puhl Sándor kezdeményezésére megalakított női játékvezetői keret.
2001 tavaszán, a frissen megválasztott Puhl Sándor vezette JB, országos női játékvezetői keret felállításáról döntött. Korábban csak elvétve fordult elő, hogy női játékvezető vezetett élvonalbeli mérkőzést – a forrásokban egyedül a hetvenes évekből még játékosként is ismert Zsák Gyuláné neve bukkan fel.

Az UEFA törekvéseivel összhangban megalakított országos női keret óriási előrelépést jelentett ebből a szempontból. A 2001-es fotón látható keret tagjai közül van, aki veretesebb és van, aki kevésbé sikeres pályafutást mondhat magáénak. Vannak, akiknek az életében csak rövid kirándulást jelentett a játékvezetés, és vannak, akik a nemzetközi mezőny legjobbjai közé emelkedhettek, világbajnokságon is fújhatták a sípot. Utóbbiak közé tartozik az álló sorban balról a második Gaál Gyöngyi, valamint a 2016-ban a világ legjobb női játékvezetőjévé választott, a kezdetekkor még csak középiskolás évei derekán járó – az alsó sor jobb szélén ülő – Kulcsár Katalin.

A 2001-es országos női játékvezetői keret tagjai: Auth Szilvia, Ács Réka, Berceli Tímea, Czeglédiné Fazekas Hajnalka, Gaál Gyöngyi, János Judit, Kiss Andrea, Kulcsár Katalin, Ungvári-Lázár Anett, Makkosné Petz Brigitta, Molnár Henrietta, Szabó-Németh Edina, Némethi Anikó, Pál Mariann Tünde, Rádi Katalin, Sárközi Réka, Szabó Gabriella, Szalai Edina, Szádóczki Krisztina, Telekesné Szerényi Orsolya, Timbókovics Katalin, Vass Veronika.

Sorozatunkban hónapról hónapra leporolunk egyet a magyar futball számos abszurd „ügyirata” közül. Ezúttal annak a húszéves történetnek jártunk utána: lopott-e labdákat Spanyolországból Hanacsek Attila játékvezető?

Sokan élénken emlékeznek a Deportivo Alavés szereplésére az UEFA-kupa 2000–2001-es kiírásában: a nemzetközi szinten igencsak kiscsapatnak számító spanyol együttes óriási meglepetésre egészen a döntőig menetelt. A dortmundi fináléban pedig minden idők egyik legizgalmasabb és leglátványosabb kupadöntőjét játszotta a Liverpool ellen: csak hosszabbításban, ezüstgóllal kapott ki 5–4-re. A sorozat második körében, a legjobb 48 között játszott mérkőzésre, az Alavés és a norvég Lilleström találkozójának visszavágójára vélhetően már jóval kevesebben emlékeznek. Egyvalaki azonban egészen pontosan: Hanacsek Attila, a mérkőzés magyar játékvezetője. Az első mérkőzésen Norvégiában már 3–1-re nyerni tudott az Alavés, így a 2000. november 9-i spanyolországi visszavágó már csak formalitásnak tűnt. A pályán nem is volt nagy izgalom, a békés 2–2-vel a spanyolok könnyedén bejutottak a következő fordulóba. A találkozón bíráskodó magyar játékvezetőben azonban örök nyomot hagyott az összecsapás – pedig nem a pályán történt olyasmi, ami kellemetlenné vált volna számára.

Több mint egy héttel a mérkőzés után ugyanis különös hír jelent meg az egyébként még igencsak gyerekcipőben járó internetes futballportálok egyikén, a brit onefootball.com oldalon. A cikk egyenesen azt állítja: a Hanacsek Attila vezette magyar játékvezetői négyes a mérkőzés tizenkét hivatalos labdájából hetet ellopott a bírói öltözőből. „Az Alavés elöljárói Hanacsek Attilát és három segítőjét azzal vádolják, hogy hét, összesen 280 fontot érő futball- labdát loptak el a múlt heti Lilleström elleni UEFA-kupa-mérkőzés után – írta a brit honlap. – A négy magyart korábban borokkal és trikókkal a főszponzor is megajándékozta, ezek után még inkább meglepték vendéglátóikat azzal, hogy kértek Alavés-mezeket is, hogy azokat hazavigyék. Amikor a spanyol klub menedzsere a mérkőzés másnapjának reggelén benyitott a játékvezetői öltözőbe, felfedezte, hogy onnan eltűnt hét kiváló minőségű labda. A klub szóvivője szerint, a hivatalos verzió úgy szól: ajándékba adták a bíróknak a labdát.”

A civil foglalkozását tekintve rendőrnyomozó Hanacsek Attila a Nemzeti Sport megkeresésére azonnal reagált a vádakra. „Nevetséges ez az egész – fogalmazott. – Megdöbbentő, és nem is találok szavakat. Még hogy hét labdát elloptunk volna? Én, aki nyomozó vagyok?! Ez nevetséges. Különben is, mit keresne hét labda a bírói öltözőben? A lefújást követően a labdaszedők feladata, hogy begyűjtsék azokat. Ezt meg is tették, de hogy utána hová vitték a labdákat, arról fogalmam sincs. Egy biztos, nem a mi öltözőnkbe tették be! Én egyetlenegy labdát, a meccslabdát vittem be, azt természetesen ott is hagytuk az öltözőben. Azt mondják, másnap reggel vették észre, hogy eltűntek a labdák? Kérdem én, miért nem kerestek meg minket? Hiszen reggel még ott voltunk a városban. Egyébként a meccs estéjén sem akadt senkinek semmi gondja velünk, mindkét klub vezetői gratuláltak a teljesítményünkhöz. A mezekkel kapcsolatban meg csak annyit: valóban kaptunk egy Alavés-, illetve egy Lilleström-dresszt a végén, de ez mindenütt így szokás. Most is, amikor beszélünk, egy portugál válogatott mez van rajtam. Azt is loptam volna?! Aljas rágalom az egész. Csak az a baj, hiába tudom, hogy ártatlan vagyok, hiába bizonyosodik be, hogy nekünk van igazunk, én jövök ki az egészből kellemetlenül. Ha ez a nemzetközi szövetség fülébe jut… Gondolja, hogy egy ilyen marhaság miatt feláldoznám a nemzetközi karrieremet? Ez nevetséges. Nem tudok mást mondani.” A nyomozó helyett a Nemzeti Sport kezdett nyomozásba. A november 17-i lapszám Pietsch Tibor által jegyzett cikke szerint a következő beszélgetés zajlott le a magyar és az angol kollégák között:

„– Jó napot kívánok, Magyarországról, a Nemzeti Sport című napilaptól beszélek. A Hanacsek-hír miatt zavarnám…
– Jó napot, itt Ben Lyttleton, a onefootball.com hírszerkesztője. Miben segíthetek?
– Elsősorban abban, hogy elárulja nekünk, honnan származik az információ.
– Nem titok, Spanyolországban van egy tudósítónk, ő adta le az anyagot.
– Arról van tudomásuk, hogy a kollégájuk miként jutott a hír birtokába?
– Azt hiszem, az egyik újságban olvasta.
– Mielőtt a cikkeket feltennék az oldalra, önök, szerkesztők szokták ellenőrizni, van-e valóságalapjuk az információknak?
– A legtöbb esetben igen, de ezúttal kivételt tettünk, mert a spanyolországi emberünk az egyik legmegbízhatóbb újságírónk.
– Mondja meg őszintén, elképzelhetőnek tartja, hogy Hanacsek arra kényszerülne, hogy hét labdát eltegyen?
– Ha szerda este kérdez, akkor azt felelem, lehet. Csütörtök délelőtt viszont számos e-mailt kaptunk magyar olvasóinktól, melyben azt írják, higgyük el, a játékvezető ártatlan. Ezek után úgy vélem, alaptalanok az Ala vés vádjai.
– Hallotta már, hogy Hanacsek Attila civilben nyomozóként dolgozik?
– Nem, még nem. Na látja, ezek után végképp nem kételkedem az ártatlanságában.”

A brit portál ezután javította a cikkét, de addigra már körbefutott a hír a spanyol médiában. Még a világ leghíresebb sportnapilapjainak egyike, a madridi Marca is írt róla, ezzel a címmel: „Az Alavés tagadja, hogy a magyar bíró, Attila (sic!) hat labdát lopott volna”. A hat egyébként onnan jött, hogy a Radio Vitoria – amelyre aztán visszavezethető volt, hogy elsőként kürtölte világgá az álhírt – úgy mentegetőzött: „Riporterünk csupán azt hallotta, hogy a játékvezetők bevittek hét labdát az öltözőbe, és később csak egy került elő. A maradék hatnak rejtélyes körülmények közepette nyoma veszett. A magyarokat valóban megajándékozták mezekkel és borokkal, de azokat emlékül kapták. Az Alavés pedig kiadott egy sajtóközleményt, amelyben tagadta az információ valóságát.”

Végül tehát az Alavés, a spanyol és a brit sajtó is tisztázta a magyar játékvezetőt a képtelen vádak alól. De hogy kinek állhatott érdekében az akkortájt a legjobb magyar játékvezetőnek számító Hanacsek Attila befeketítése, az sosem derült ki. Egy könnyed, ráadásul továbbjutást érő döntetlen után a spanyol klubnak vajon mi oka lehetett a vádaskodásra? Ha fel is fedezték hat vagy hét labda eltűnését, vajon miért csináltak belőle ügyet? Kinek állt érdekében ez a hecckampány? Egy neve elhallgatását kérő informátorunk, egy korábbi játékvezető a FourFourTwo-nak annyit árult el az ügy hátteréről: az ötletgazdát, a „súgót”, aki az álhírt elterjesztette a nemzetközi sajtóban, bizony idehaza kell keresni…

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. augusztusi számában.)

Palotai Károly pályafutása kuriózum a nemzetközi játékvezetői elitben: egyetlen kollégájának se volt olyan veretes labdarúgómúltja, mint a Győrrel BEK-elődöntős és bajnok, meggypiros mezben Tokióban olimpiai aranyérmes jobbfedezetnek.

Az 1974 és 1981 közötti nyolc évből mindössze egy olyan akadt (1977), amelyiken Palotai Károlyra nem bízott európai kupadöntőt az UEFA, vagy nem működött közre világ-, illetve Európa-bajnokságon. Pályafutása második vb-jén, 1978-ban ő tartotta példásan kézben a torna (és az egész vb-történelem) talán legfeszültebb meccsét, a rosariói argentin–brazil (0–0) középdöntőt is.

Előtte és utána volt már játékvezetőnk (Hertzka Pál) a 1938-as vb-n, Zsolt István személyében már 1965-ben európai kupadöntőt vezetett magyar bíró, az 1997-es BL-döntőt dirigáló Puhl Sándor előtte, 1994-ben eljutott a szakma abszolút csúcsára a brazil–olasz vb-fináléval, és nem is olyan rég Kassai Viktornak is jutott egy BL-döntő, a 2011-es Barcelona–Manchester United.

De Palotai mindannyiukon túltett abban, hogy hosszú éveken át, egyetlen visszhangos botrány nélkül működött, nem feketítette be a nevét a nemzetközi sajtó, hibátlan maradt, a játékvezetőktől már-már párját ritkító módon folyamatosan „köztiszteletben állt”, ráadásul a világversenyeken honfitárs asszisztensek (elnézést: nála még partjelzők) nélkül, ha úgy tetszik, egyedül dolgozott az elitben.

Játékosként sem volt másodvonalbeli, sőt. Miután a forradalom leverésekor elhagyta az országot, és Freiburgban futballozott, hazatért, és a Győri Vasas ETO játékosaként tagja volt az 1964-es olimpiai bajnokcsapatnak (a csehszlovákok elleni döntőben sérülés miatt nem játszhatott, az aranyérmét csak később kapta meg), a Győrrel 1963-ban „félidényes” bajnok, másfél évvel később BEK-elődöntős volt, és visszavonulása után játékvezetőként kezdett új, még csillogóbb karriert. Első NB I-es meccsét 1970. október 11-én Szombathelyen vezette – a Salgótarján 2–1-re győzött.

Már az 1972-es müncheni olimpián fújt (Marokkó–Malajzia 6–0), az 1974-es vb-n a a holland–uruguayi (2–0) meccset bízták rá, 1975-ben pedig a Mönchengladbach–Twente UEFA-kupa-finálé első meccsét (0–0).

Aztán 1976-ban a Bayern München–St. Étienne BEK-döntőben (Palotai munkáját Müncz György és Tátrai Lász-ló segítette partjelzőként) felért pályafutása első csúcsára. Már az első percben les miatt bátran, de jogosan nem adta meg Gerd Müller gólját, amúgy pedig a Franz Roth gyilkos szabadrúgása révén 1–0-s müncheni sikerrel (egyben a BEK-ben a Bayern második címvédésével) záruló glasgow-i mérkőzés után így nyilatkozott a Népsportnak: „Természetesen nagyon boldog vagyok, hogy mindhárman jól vizsgáztunk a futballvilág szigorú vizsgabizottsága előtt. Az igazság azonban az, hogy a csapatok segítőtársaimmá váltak. Egyszer-kétszer, még az elején, szólnom kellett egyegy idegesebb játékosnak, éreztetnem kellett velük, hogy a szemem rajtuk van… De aztán nem történt semmi különösebb. Sportszerűen játszottak, a játékkal törődtek…” És ha már a magyar bírók Skóciában voltak, három nappal később ők dirigálták a Brit Házibajnokságban 2–1-es hazai sikerrel záruló skót–angol válogatott meccset is.

Miután 1978-ban megkapta az Anderlecht–Liverpool európai Szuperkupa-párharc első meccsét (4–1), az 1979-es Barcelona–Fortuna Düsseldorf KEK-döntővel (hosszabbítás után 4–3) összejött neki a játékvezetői tripla az európai kupákban – ezt csak a legeslegnagyobb bírók mondhatták el magukról. De négy év leforgása alatt közülük is csak Palotai. Ráadásul 1981-ben újra övé lett a Bajnokcsapatok Európa-kupája fináléja, ezúttal a Liverpool és a Real Madrid csapatai között. Nem sokon múlt, hogy le kelljen mondania erről a fellépésről, mert négy nappal korábban a Ferencváros–Nyíregyháza bajnokin megsérült, és ha nem dr. Povázsai János az orvosa, alighanem ki kellett volna hagynia a párizsi összecsapást. De végül ott lehetett a Parc des Princes-ben. Azon a meccsen is egy gól esett (a 82. percben Alan Kennedy lőtte, 1–0-ra nyertek az angolok), a Kőrös László és Kuti Sándor partjelzők által támogatott Palotai nagyvonalú volt, mint mindig.

„VOLT OLYAN ANGOL MECCS, AMELYEN KÉTSZER FÚJTAM A SÍPOMBA. DE EHHEZ PARTNEREK KELLENEK”

„Két segítőtársammal együtt úgy gondoltuk, hogy ez a mérkőzés tulajdonképpen a világ előtt játszódik, és egyik csapat sem engedheti meg magának a kíméletlen belemenéseket – mondta a finálé másnapján. – A tét, az idegesség hozhatott volna durvább játékot is, de ezek a játékosok profik, tudják, mit ér a lábuk, és tapasztalatból mondom, vigyáznak egymásra.” És még azt is elárulta a Népsportnak, hogy titokban örült Kennedy kései góljának, mert így megúszta a plusz kétszer tizenöt perces túlórát. Artemio Franchi, az UEFA olasz elnöke pedig szűkszavúan csak ennyit mondott a döntőt követő fogadáson Palotai tevékenységéről: „A mezőny legjobbja volt”.

Az 1982-es vb-n még ő vezette a francia–osztrák középdöntőt (1–0), 1983-ban a Magyar Népköztársasági Kupa fináléját (Ú. Dózsa–Bp. Honvéd (3–2), majd július végén az NDK VII. Szpartakiádján az NDK–Szovjetunió meccsel búcsúzott a FIFA-kerettől. Idehaza még az év végéig fújt, utolsó meccse az élvonalban – az elsőhöz hasonlóan ismét Szombathelyen – a november 19-én 1–1-gyel záruló Haladás–MTK-VM találkozó volt. „Labdarúgóként akkor hagytam abba, amikor még ment a játék, ezt teszem bíróként is. A saját magam által felállított követelmények teljesítése a pályán egyre nehezebb, ezért hagyom abba, negyvennyolc évesen” – mondta a búcsú alkalmából.

Szolgálataira ezután ellenőrként is számított az UEFA, és mindenki tudja, hogy a FIFA játékvezetői bizottságának tagjaként elévülhetetlen érdemei vannak abban is, hogy Puhl Sándornak 1994-ben megadatott, ami még Palotainak sem: megkapta a brazil–olasz világbajnoki döntőt.

Bátyja, a nála hét évvel idősebb János egy ízben, 1954-ben egy csehszlovákok elleni barátságos meccsen (4:1) még a válogatott kapuját is őrizte, ellenben fia, Zsolt DJ Palotai néven nem a gyepen, hanem az elektronikus zene egyik hazai apostolaként a pult mögött varázsolt.

Minden idők egyik legnagyobb játékvezetője, Palotai Károly 2018 februárjában Győrben hunyt el. „Minden olyan mérkőzésre szívesen emlékszem, amelyen nem kellett főszerepet játszanom. Volt olyan angol meccs, amelyen kétszer fújtam a sípomba. De ehhez partnerek kellenek” – összegzett pályafutása végén a bírólegenda, akinél korrektebb játékvezetőt

Puhl Sándor nagy barátja, legalábbis ezt mondja magáról.

Kovács I. László (Nagykanizsa, 1946. július 30. –)

1986-ban a Labdarúgás című újság az alábbiakban mutatta be a FIFA jelvény várományos Kovács Lászlót:

A nagykanizsai vasutasok labdarúgója volt és csapatával a MÁV NTE- vel az NB II-ig jutott el. Játszott Zala megye ifjúsági válogatottjában, a szakmunkástanulók válogatottjával külföldön is pályára léphetett. A hetvenes évek elején válaszút elé került, vagy a futball vagy építész technikusként egy vezető beosztás. Mivel akkor úgy érezte, hogy labdarúgóként már nem nagyon léphet előre, a MÁV-nál felajánlott beosztást fogadta el.

A labdarúgástól azonban nem volt könnyű, elszakadnia, rövid idő után átvette egy járási csapat edzéseinek irányítását. 1974 elején — nem volt már csapata és 29 éves voii akkor — nem tudott mit kezdeni a .szabadidejével, hát elvégezte a játékvezetői tanfolyamat. Azóta sem bánta meg ezt a döntést, hiszen ami nem sikerült számára edzőként, az sikerült játékvezetőként: a legjobbak között van és ahogy mondja, bejárta a fél világot.

A vizsga után évről évre lépett előre és 1978-ban NB-s kerettag lett. Az, hogy labdarúgó volt, előnyt jelentett számára. A játékosok többségét még a pályáról ismerte, tudta, hogy valóban sérülés történt vagy csak színleli azt a labdarúgó. Az NB I-ben 1982-ben mutatkozott be a Videoton—Nyíregyháza találkozón. Addig a nagy változások négy évenként történtek az életében, de a következő lépésre csak két évet kellett várnia: 1984- ben FIFA játékvezető lett. Vezetett már nemzetek közötti válogatott mérkőzést, de a nagy álom, hogy nemzetközi kupa találkozón is bemutatkozhasson.

1994-ben a helyi újság az alábbi interjút hozta le:

— 1974-ben egy reggel újságért indultam a Platán sorban — akkor még Bolgár Hadsereg útjának hívták—elevenítette fel a kezdeteket Kovács László. — Találkoztam két barátommal, Kiss Ernővel és Kovács Gyulával, akik éppen játékvezetői tanfolyamra mentek előadást tartani. Elcsaltak magukkal, így lettem bíró.

— Hogy jutottál előre a ranglétrán?
— Egy év után a megyei bajnokságban kezdtem a működésemet, három év múlva kerültem az országos keretbe. A történethez az is hozzátartozik, hogy voltam aktív labdarúgó is, azNB II-ben és az NB III-ban játszottam.

— Mennyi első osztályú és nemzetközi mérkőzést vezettél?
— Pontosan nem tudom, nem vezettem ilyen statisztikát. NB I-est úgy százhúsz körül, ugyanennyit a második osztály ban és harmincötöt külföldön. 1984-ben lettem FIFA-bíró

. — Hogy lesz valaki FIFA-bíró? Az MLSZ ajánlja?
— Minden mérkőzésen van ellenőr, figyelik a játékvezetőt, osztályozzák, s ha mondjuk egy évig jól vezet, akkor kiemelik, nehezebb meccseket adnak neki. Ha ott is helytáll, az elnökség döntése alapján javasolják a FIFA-keretbe. Ezt az MLSZ-nek is jóvá kell hagynia.

— Melyik volt a legemlékezetesebb hazai, illetve nemzetközi mérkőzésed?
— Sok emlékezetes mérkőzés volt. A legnehezebb talán egy Rába ETO—Honvédmeccs volt. Azon a héten mentették fel a Vargát és a Nagy Antalt a bundabotránnyal kapcsolatos vádak alól, s ezt Győrben nem vették jó néven. Jellemző volt, hogy a játékosok nem is fogtak kezet egymással. Sikerült ezt a talál kozót is viszonylag simán levezényelni. A legszebb nemzetközi mérkőzésem az Izrael—Hollandia találkozó volt Tel-Avivban, a legnehezebb az Írország— Norvégia vb-selejtező. Az íreknek a döntetlen is elég lett volna, de ez sem sikerült. Ennek ellenére végig nagyon sportszerűen játszottak.

— Játékvezetői szemmel ki a jó labdarúgó?
— Azok, akik sportszerűek, kizárólag a labda megjátszása a céljuk. Véleményem szerint a FIFA nagyon jól tette, hogy bevezette — a világbajnokságon már alkalmazott— új szabályo kat. Azt a játékost, aki veszélyezteti ellenfele testi épségét, azonnal ki kell állítani.

— Milyennek tartod a magyarjátékvezetőket?
— Nagy elismerés érte a hazai játékvezetői kart, hiszen a vb-döntőt Puhl Sándor vezette. Szerintem ez is bizonyította azt, hogy hazánkban nincs gond a játékvezetéssel, sőt a világ élvonalához tartozunk. Persze örök igazság, hogy a játékvezető mindig tévedhet.

— Az, hogy most abbahagytad a játékvezetést, meg is szakad a focival a kapcsolatod?
— Ezt nem tudnám elviselni. Jelentkeztem ellenőrnek, de ehhez „ki kell várni” egy évet. Ezt is alacsonyabb osztályban kell kezdeni, s ha úgy ítélik meg, hogy jól csinálom, akkor lehetek NB 1-es, illetve NB Il-es mérkőzések ellenőre.

— Mi volt az a végső ok, ami miatt a visszavonulás mellett határoztál?
— Volt két gerincműtétem, de szükség lenne egy harmadikra is. Mivel fél év múlva amúgy is túl lennék a korhatáron, ezt már nem vállaltam. Végezetül szeretnék köszönetét mondani mindazoknak, akik segítették a tevékenységemet. Bejártam a fél világot és csodálatos élményekben volt részem.

A jelenlegi játékvezetés meghatározó személye.

Kurmai Zoltán (Hejőszalonta, 1951. május 19.–)

Kurmai Zoltán aki a játékvezetésből 1970. április 26-án Mezőcsáton vizsgázott. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei LSZ által szervezett labdarúgó bajnokságokban kezdte a játékvezetői pályafutását. A Megyei Játékvezető Bizottság (JB) határozatára NB III-as, egyben országos utánpótlás-bíró. A Magyar Labdarúgó Szövetség JB minősítésével 1977-ben NB II-es, 1983-tól az NB I-es bíró. 1984-ben

visszaminősítették az NB II-be, majd 1988-tól újra élvonalbeli bíró.

 Sportvezető:

• 1990–1994 között Borsod-Abaúj-Zemplén megye Labdarúgó Szövetség (BAZ LSZ) JB főtitkára, illetve az NB III-as csoportban ellenőr,
• 1999–2003 között BAZ LSZ elnökségi tag,
• 2008–tól BAZ LSZ JB elnökségi tag,
• 2010–től BAZ LSZ JB elnökhelyettes
• 2011–től a Magyar Labdarúgó Játékvezető Testület (MLJT) elnökségi tagja,
• 1999–2005 között, majd 2009-től országos ellenőr,

Emlékezetes Kurmai szerepe abban, amikor 2017-ben játékvezető kollégánk a borsodi teszten elhunyt. Kurmai felelősségrevonása a mai napig nem történt meg. (Igaz több, mint egy évvel később leváltották a megyei elnöki pozicióról.)

Nevében benne van a foglalkozása is.

Megyebíró János (Gyula, 1969. június 21. –)

Ifjúsági és fiatal felnőtt korában megyei csapatokban futballozott. Játékos korában legalább négyszer kiállították. A klubnál kapott egy kocsmát, de hirtelen elvették, emiatt annyira megsértődött, hogy azonnal felhagyott a futballozással.

Korábbi játékvezető, országos ellenőr édesapja és Győri László "tanár úr" rábeszélték, hogy legyen játékvezető. Játékvezetésből 1992-ben Békéscsabán vizsgázott. A Békés megyei Labdarúgó Szövetség által üzemeltetett labdarúgó bajnokságokban gyors léptekkel haladt egyik osztályból a másikba (öt év alatt a csúcsra került). A megyei Játékvezetői Bizottság (JB) javaslatára 1994-ben NB III-as, egyben országos utánpótlás bíró. Gyorsan elsajátítani a minőségi játékvezetés elemeit. Az MLSZ JB minősítésével NB II-es, majd 1997-től NB I-es játékvezető.

2006-ban, az edzőtábori felmérésen nem tudta teljesíteni a Cooper-tesztet, a fizikai elvárásokat, ezért visszaminősítették a második vonalba. 2006-ban visszavonult a nemzeti játékvezetéstől.

A Magyar Labdarúgó Szövetség JB terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 2002-től tartotta nyilván bírói keretében. 2001-ben a FIFA JB nem fogadta el jelölését, a magyar nemzetközi játékvezetői létszámot 7 főről 6 főre csökkentette. Szarka Zoltánt váltotta a nemzetközi pozícióban. Több nemzetek közötti válogatott, valamint Intertotó-kupa, UEFA-kupa és UEFA-bajnokok ligája klubmérkőzést vezetett, vagy működő társának 4. bíróként segített.

2010-ben a Békés megye hírportál hosszabb interjút készített Megyebíró Jánossal

— Jól megy az üzlet?
— Azért túlzás lenne azt állítani. A mai világban semmi sem megy jól, talpon kell maradnunk, ezért küzdök, küzdünk a párommal és kollégáimmal.
 
— Azért is kérdezem, mert a hivatalos verzió szerint munkahelyi elfoglaltságai miatt hagyott fel a játékvezetéssel. A nem hivatalos szerint nem sikerült teljesítenie a szintet, emiatt visszafokozták volna, és ezt már inkább nem vállalta.
— Ez csak részben igaz. A munkahelyi elfoglaltság és az üzlet valóban szerepet játszott. A szintet sosem okozott gondot teljesítenem, de ekkor már meg sem akartam próbálni, döntöttem: abbahagyom. A játékvezetés számomra kikapcsolódás és szórakozás volt, a pályán töltődtem fel. A legjobb tudásom szerint műveltem — hol jól, hol kevésbé. Ám a Magyar Labdarúgó-szövetségben és a Játékvezetői Bizottságban elkezdtek velem szórakozni, kikezdtek. Futballista múltamból adódóan eléggé játékos párti voltam, ami miatt sok kifogás, bírálat ért. Akkor mondtam, hogy köszönöm, nekem ebből ennyi elég.
 
— Maradt önben némi harag?
— Nem, mivel nem vagyunk egyformák. Aki hatalomra kerül, az diktál. A többi vagy beáll a sorba és a rabszolgája lesz, vagy otthagyja őket. Senkinek nem leszek a szolgája, és — ezt az azóta elhunyt Győri tanár úrral megbeszélve — úgy döntöttem, inkább én állok fel, mint hogy megalázzanak. Tettem annyit a magyar labdarúgásért és játékvezetésért, hogy ezt nem így kellett volna befejeznem: még egy hivatalos nemzetközi búcsúmérkőzésre sem méltattak.
 
— Fordítsunk az idő kerekén, és a búcsú után beszéljünk a kezdetekről. Igaz a legenda, mely szerint az egyesülete elvette öntől a kocsmáját, és ezen annyira begurult, hogy játékos pályafutását befejezve állt át a „sötét” oldalra?
— ’92-ben még működött a Gyulai SE Ipar nevű kocsmája, amit én üzemeltettem. A foci is jól ment, mehettem volna több helyre is, de hirtelen két szék közé estem. A szerződésem nem hosszabbították meg — ám nem igazolhattam el — és a kocsmát is elvették. A játékvezetőket nem szerettem, nem is egyszer kiállítottak. Aztán eltelt egy idő, végül édesapám — aki szintén játékvezető volt — és Győri tanár úr unszolására belevágtam. A bíráskodás már az első meccsen annyira megtetszett, hogy már nem is mentem vissza focizni.
 
— Öt év alatt magyar szinten a csúcsra ért. Melyiket ítéli a legemlékezetesebb NB I-es találkozójának?
— Az összes pillanatot fel tudnám idézni, most így az ominózus Ferencváros—Debrecen mérkőzés jut eszembe. Akkor fel sem fogtuk, hogy mekkora veszélyben voltunk, három napra rá esett le: ott is maradhattunk volna. Párhuzamban ment az MTK—Újpest meccs, a félidőben 0—0 volt, és látszott: ha a Fradi nyer és bajnok lesz, azért, ha kikap, azért jönnek be a szurkolók. A szünetben mondtam az asszisztenseimnek és a tartalék játékvezetőnek — Hrabovszki Andrásnak, Medovarszki Istvánnak és Medovarszki Jánosnak —, hogy nem fogok egy percet sem hosszabbítani. A vége előtt intek, akkor szaladjanak befelé, én gyorsan lefújom, és akkor kint már azt csinálnak, amit akarnak.
 
— Megnézném a mérkőzés utáni jelentést…
— Azt hiszem, lap nélkül jött le a meccs. Lehetett volna osztogatni, ám az csak felbőszítette volna a játékosokat és a szurkolókat, illetve az lett volna a legkönnyebb, de mindig meg kell előzi az alattomosságot, begőzölést, durvaságot. Jó osztályzatot kaptam. A játékvezetés egyébként csak 30 százalékban tudás, az összes többi szerencse. Igazából nem tudom megfogalmazni, mitől lesz jó egy játékvezető. Szükséges az alázat, a kitartás, és a magánéletben is megfelelő rendszert kell felépíteni. Aztán az, hogy a 90 perc milyen lesz, csak a jó isten tudja előre. Egy kis tinglitanglinak ígérkező meccs is válhat a legnehezebbé.
 
— A tévéközvetítések, a szurkolók nem okoztak lámpalázat?
— Azt szerettem, amikor sok a néző, zúg az egész stadion és jó az atmoszféra. Ugyan hallottam, hogy miket kiabálnak, ám sosem szabad vele foglalkozni. A tévés mérkőzések is mindig doppingoltak. A döntésekben általában igazunk volt, ezért megvédtek, persze akadt olyan, amikor elmarasztaltak. A játékosok — és sajnos az edzők — sokszor nem ismerik a szabályokat. Az újság osztályzataival sem törődtem, hiszen az újságíró nem szakmabeli.
 
— Nem hiányzik a mérkőzések előtti feszültség, a felkészülés, az állandó jövés-menés?
— Ha a játékvezetőben és az asszisztensekben nincs meg a kellő meccsdrukk, akkor abba kell hagyni. Nálam ez jelentősen fogyott, kissé már tehernek éreztem a mérkőzésekkel járó kötöttséget. S olyan nyugodt életem nem volt az adott 15 év alatt, mint most. 
 

Megbecsülték az aktív pályafutása után is.

Bognár István (Miskolc, 1948. július 20. –)

A játékvezetői vizsgát 1968-ban tette le. Ellenőrei, sportvezetői javaslatára 1985-ben lett első osztályú játékvezető.

Az aktív nemzeti játékvezetéstől 1995-ben vonult vissza. Az NB II-ben 120 mérkőzést, az NB I/B-ben 40 alkalommal vezetett találkozót. 

Szakmai munkájának elismeréseként 17-szer partjelzőként, asszisztensként nyújthatott segítséget a működő FIFA játékvezetőnek. A Paris Saint-Germain FC–Gent UEFA-kupa összecsapásra illetve két felnőtt válogatott, valamint a Csehszlovákia–Norvégia és az Ausztria–San Marino találkozóra emlékszik szívesen, Jelen lehetett Puhl Sándor első nemzetközi mérkőzésén, illetve az utolsó külföldi mérkőzésén, mint partbíró.

Amit biztosan nem felejt el Bognár István:

Tatai edzőtábor a nyolcvanas évek közepén...

Az országos labdarúgójátékvezetők és a kuvaiti röplabdások együtt táboroztak a honi sportparadicsomban. Történt egy napon, hogy a délutáni kurzusunk kissé elhúzódott.

A vacsora ideje is kitolódott, elszórtan érkeztünk az ebédlőbe. Ugyanígy jártak a kuvaiti röplabdázók is, akik részére a konyha külön főzött. Úgy este hét óra tájban szivárogtak még a maradék vacsorára egyesek. A játékvezetők között volt egy igen csak pigmentált, a kuvaiti röpisek közé is simán befért volna Ágoston Jani.

Pechére egyedül botorkált a kiszolgáló pulthoz Jani barátunk, ahol kiváncsian bámult a kondérok aljára – leste a maradék mennyiségét és összetételét.

A pulton belül egy igencsak termetes szakácsnő – aki már legszívesebben az otthona után vágyott és igyekezett volna haza – szemügyre vette Jánost, akit echte kuvaitinak nézett, majd magyarul megszólalt, és idegesen rángatózva az alábbi kísérőszöveget intézte a majdnem idegen játékvezetőnk felé: „Te, hol a k..va anyádban voltál eddig??? Most kell jönni zabálni?”

Jánosunk szeme kikerekedett, szájzárat kapott, levegőt nem tudott venni egy ideig. Ismét a termetes szakácsnő: „Most mit bámulsz, te!? Már csak azt fogod kapni, amit viszszahoztak!” – mordult rá teli torokból.

A kuvaitinak nézett magyar összeszedte minden erejét, majd elcsukló hangon válaszolt:

„Az elnök hivatott, és nem tudtam, csak most jönni, de már nem is vagyok éhes.” A szakács néni hirtelen átélte azt, amit néhány perce Jánosunk. Az ő száját sem hagyta el egy darabig egyetlen szó. Majd kisvártatva annyit mondott: „Bocsánat, tévedtem, tudja, ezek a külföldiek...”

Egymás szemébe néztek, János huncutul rákacsintott, és nagyot nevettek mindketten. Mondanom sem kell, hogy a mi asztaltársaságunk ezt végikövette, és a hahotánk talán megrázta az égieket is.”

Több mérkőzésen ellenőrzött, mint amennyit vezetett.

Fazekas János (Kiskőrös, 1949. november 21.)

Fazekas Jánosról nem sok írás maradt fent - még a Wikipédia oldalán sem lehet találni róla semmit - , de a Piroslap interjút készített vele:

Fazekas János számára Izsák a világ közepe.

Aki ismeri, jól tudja, hogy „Fazék” nagykanállal habzsolja az életet, amire jól csúszik például a sárfehér. Ugyanis borokat termel, palackoz és forgalmaz, a kiváló nedük mellett pedig leginkább a labdarúgás édesíti meg amindennapjait.

A focival kel és fekszik, figyeli a sportág összes jelentõs rezdülését.

– Az NB III-as kiskörösi csapatban játszottam, majd miután megnõsültem, Izsákra költöztem, és a megyei elsõ osztályban folytattam.Pontosan húsz esztendeje tettem le a játékvezetõi vizsgát, aztán évente léptem feljebb a ranglétrán: 1986-ban a megyei elsõ osztályban, 87-ben az NB III-ban mutatkoztam be, 88-ban kerültem az országos keretbe, 90-ben pedig az élvonalban debütáltam, a Békéscsaba-Debrecen meccset vezettem elõször – idézte fel pályafutása fõbb állomásait Fazekas János, az országos labdarúgó játékvezetõi ellenõri keretének és az MLSZ JT utánpótlás- és szervezési bizottságának tagja

Hosszasan tudna mesélni az élményeirõl, hiszen a hazai sztorikonkívül sok külföldi utat szokott felidézni.

– Tíz évig játszottam a magyar játékvezetõi válogatottban, idén pedig delegációvezetõként tartottam a társasággal a németországi tizenhat csapatos tornára, ahol a második helyet szereztük meg. Emlékezetes a moszkvai Szpartak–AEK Athen UEFA-kupamérkõzés, ahol Hartmann Lajosnak segítettem. Három hétig bíráskodhattam a Karib-tengeri kupán Martinique szigetén, ahol a magyar nõi válogatottal tartózkodtam. Magánemberként jelen lehettem a 94-es vébé döntõjén Los Angelesben, ahol az elsõ sorban ülve nézhettem barátom, Puhl Sándor játékvezetését. Jártam Münchenben az általa vezetett Dortmund–Juventus BEK-döntõn, és ott voltam a búcsúmeccsén, az olasz-angol barátságos találkozón. Izsáki létemre jó a kapcsolatom a városban élõ Bozóky Imrével, az MLSZ elnökével, akivel sokat mûködtünk együtt játékvezetõként, kellemes emlékeket õrzök errõl az idõszakról. Óriási élményanyag gyûlt felbennem, jól esõ érzés olykor visszaidézni az átélt történeteket. Sokat kaptam a játékvezetéstõl, és amagam módján igyekszem adni is. Az utánpótlás bizottságban eltöltött évek alatt Gyõri tanár úr szárnyai alatt számtalan tehetséggel találkoztam, akik közül azóta mártöbben az országos keretet erõsítik (ilyen például Fábián Mihály és Vad István). Túlzás nélkül állítom: nálam a játékvezetés körül forog a világ, a foci tölti be az életemet

NB. I-es statisztikái játékvezetőként:

Ellenőrként, több mint 240 mérkőzésen vett részt az élvonalban.

Játékvezetőként és asszisztensként jó teljesítményt nyújott, de csapatvezetőként is megállta a helyét.

Szilágyi Sándor (Debrecen, 1950. július 5.)

Debrecenben nevelkedett, már hatéves korában igazolt labdarúgó volt a Debreceni Építőkben, majd a Debreceni Volánban fejezte be pályafutását. A legmagasabb osztály, melyben játszhatott, az NB. II. volt, akkor a Debreceni Honvéd Bocskai SE-ben szerepelt. Pályafutása azonban egy sérülés miatt korán befejeződött, és ezután játékvezető lett.

1983-ban lett a legmagasabb labdarúgó bajnokságnak, az NB. I-nek játékvezetője. Még ebben az évben debütált, a Nyíregyháza–MTK (0:1) bajnoki találkozón.

Több nemzetek közötti válogatott- és klubmérkőzésen segítette partbíróként működő társát.

Szerepelt az 1992-es labdarúgó-Európa-bajnokságon, aztán asszisztálhatott Puhl Sándornak, a Juventus–Borussia Dortmund UEFA-kupa-döntőn is. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) Játékvezető Bizottsága (JB) felszólította tagszövetségeit, hogy hozzanak létre önálló partbírói keretet. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) JB az európai tagszövetségeknek ajánlotta, hogy hozzanak létre partbírói keretet. Szilágyi Sándor ennek a követelmények lett Magyarországon az első üstököse.

1993-as visszavonulásáig 226 NB. I-es mérkőzésen asszisztált.

Sportvezetőként:

2002-ben Szima Gábor lett a DVSC többségi tulajdonosa, aki megkereste, hogy egyen a DVSC cégvezetője. Kinevezését követően eredményesen irányítja Debrecenben, a DVSC-TEVA NB. I-es labdarúgó csapatot. Szilágyi is remek kapcsolatokat ápol az MLSZ vezérkarával. Elvégre dr. Bozóky Imre MLSZ-elnökkel és Puhl Sándor alelnökkel együtt fújta a sípot annak idején az élvonalban. A csapat szép sikere, hogy 2009-ben bejutott a Bajnokcsapatok Ligája torna főtáblájára.