FIFA-játékvezetőként és NB I-es futballbíróként nem ismeretlenek a meleg helyzetek, a gyors és határozott döntéshozatal Ábrahám Attila előtt. Januártól nemzetközi szintű kapcsolatrendszerével is segítheti a pécsi sport fellendítését a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. újdonsült sportszervezője. A sport iránt érdeklődő pécsieknek nem nagyon kell bemutatni Ábrahám Attilát, hiszen rendszeresen feltűnik most is a futballpályák környékén, edzősködött és edzősködik utánpótláscsapatoknál, tavaly egy ideig a Hullámfürdő ideiglenes megbízott létesítményvezetője volt. Januártól viszont a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. sportszervezőjeként járja majd a pályákat, létesítményeket.

- Nem idegen tőlem ez a feladat, hiszen annak idején a postánál már végeztem ilyen munkát - tekintett vissza egy kicsit a régmúltba Ábrahám. -  Nagyon izgat a mostani feladat is, rengeteg tervvel, ötlettel vágok neki, bízom benne, hogy kapcsolataimon keresztül is sokat tudok tenni a színesebb, gazdagabb pécsi sportéletért.

A sok egyeztetésnél szinte kötelező kellék a határidőnapló Ábrahám Attilánál

Miből is áll Ábrahám Attila feladata? A Pécsi Sport Nonprofit Zrt. pillanatnyilag öt létesítményt működtet, a Lauber Dezső sportcsarnokot, a Hullámfürdőt, a Várkői-stadiont, a Műjégpályát és a Lőteret. Vannak időszakok, amikor szinte lehetetlen helyet kapni a sok edzés és verseny, meccs miatt, de olyan is akad, amikor üresen, kihasználatlanul állnak.

- Vegyük például a jégpályát, márciustól októberig bezár ? kezdi Ábrahám. ? Erre a fél évre is meg kell tölteni tartalommal, programmal, a korcsolyázás viszont alapból nem jöhet szóba. De egy mobil műfű lefektetésével máris ideális focihelyszín lehetne, több országos rendezvénysorozatba is be lehetne vele kapcsolódni. Olimpián, foci vébén vagy Eb-n egy óriáskivetítővel, ismert sportolók, szakemberek szakkommentálásával felejthetetlen szurkolási élményekhez segíthetjük a pécsi sportszeretőket. Nyáron a sportcsarnok is sokszor kihasználatlan, kulturális rendezvényekkel, koncertekkel lehetne megtölteni. Az lenne a cél, hogy minél kevesebb legyen az üresjárat, a kihasználatlan óra a létesítményekben, versenyidőszakban viszont értelemszerűen az, hogy a létesítményeket használó sportolók, csapatok zökkenőmentesen tudjanak együttműködni.

A Pécsi Sport Nonprofit Zrt. veszi át idéntől a városi kispályás labdarúgó-bajnokság szervezését a Melitta SE-től (erről novemberben honlapunkon már írtunk).

- Néhány éve még 96 csapat indult, tavaly már csak nyolcvan nevezett - tért rá erre a kérdésre Ábrahám. - Ezt a tendenciát, folyamatot szeretném megfordítani, számításaim szerint lehetne csökkenteni a nevezési díjakon, a bajnoki fordulókat családi programokká lehet bővíteni, amikor nem csak a férfiak fociznak, hanem a feleség, a gyerekek is találnak maguknak mozgási, szórakozási lehetőséget. Bőven van tennivaló a háttérben is, az öltözők felújításától egy műfüves centerpálya létrehozásán át a büfé megújításáig sok mindenben gondolkodok. Mielőtt azonban bárki azt hinné, a futball áll nálam előtérben, a Hullámban, a Lőtéren vagy a sportcsarnokban rengeteg másféle sportágban szeretnénk a város polgárainak mozgási lehetőséget biztosítani annak a figyelembevételével, hogy a sikeres pécsi sportolók lehetőségei ne szűküljenek emiatt be.

A magyar futball ragyogó történetének arany lapjain külön fejezet illeti a magyar futballbírói kar történetét. Nemcsak azért, mert története természetszerűleg éppen olyan messze nyúlik vissza, mint magáé a labdarúgásé - hiszen az első mérkőzés legelső megnyilvánulását a bírói síp jól ismert hangja szolgáltatta - hanem főképpen annál a jelentőségénél fogva, melyet a mérkőzést vezető bíró személye méltán reprezentál.

A legtöbbször emlegetett, a legtöbbször megkritizált és igen sok alkalommal a legigazságtalanabbul megbántott ember a bíró. Nincs a közéletnek egyetlen olyan szereplője sem, akit annyi igaztalan sérelem érne, mint a futballbírót. Az életnek az az automatikus ténykedése, hogy ami az egyiknek jó, a másiknak rossz, ami a harmadiknak kellemes, a negyediknek minden bizonnyal kellemetlen, semmiféle más terrénumon nem jelentkezik olyan demonstratív erővel, mint éppen a futballban. Érthető tehát, hogy a futballbíró szerepe a legnehezebb bírói funkció.
A földi igazságszolgáltatás nagy jogtudósai méltóságteljesen beülnek a kényelmes karosszékbe, tanácskoznak egymással, forgatják az iratokat, felütik a törvénykönyvet, fellapozzák a döntvénytárt, mérlegelik az eseteket és keresik a súlyosbító vagy enyhítő körülményeket. Egyszóval megfelelő idő áll rendelkezésükre, hogy templomi csendben, az elbírálandó jelenségek beható tanulmányozása után hozzák meg ítéletüket. Ezzel szemben a sport bírájának azonnal kell döntenie. Egyik-másik sportágban rövid gondolkodás, pillanatokig tartó tanácskozás megelőzheti ugyan az igazság szavának hirdetését, de a labdarúgás filmje pokoli gyorsasággal pereg. Nincs egy pillanat, melyre megállna.
Őrületes sebességgel hajszolják egymást a futballban az események. A pergő film megindul és kétszer negyvenöt perc alatt nem pihen. A miliő pedig a végsőkig feszített idegesség jegyében él. Huszonkét futkosó, ziháló, minden energiát a pillanatnyi cél elérésére koncentráló, a pattanásig feszült izmokkal rohanó atléta és ezer meg ezer, az aréna szereplőivel lélekben egybeforrt fanatikus, lelkesülő, lelkesítő, könnyen hevülő, hamar izguló, ha kell, izgató néző központjában ott áll az egy, a bíró. Hozzá még kaotikus hangzavar, az entuziazmus és a vak gyűlölet turbulens keveréke. Dörgő taps, lelkes, bíztató kiáltás, vad, kíméletlen ordítozás, gyűlöletes kifakadások olvadnak egybe, fülsüketítő kakofóniában.
És ebben a kaotikus, izzó, forrongó légkörben, egy szempillantás alatt, egyetlen másodpercnyi meggondolási idő nélkül, közvetlen az eseményeket követőleg kell meghoznia ítéleteit a futballbírónak. De mindezt kibírná a futballbíró, ha kibírnák az érdekeltek. Mert tudni kell, hogy a futball több, mint játék. Ma már sokkal több. S amint a nemes játékból pontharc lett, s majd az amatőrizmust messze meghaladó anyagi érdekek játszottak közre, mindinkább súlyosabbá lett a futballbíró helyzete, s mindinkább kikezdték tekintélyét a tömegek, melyeknek minden mellékes, semmi sem szent és tűzön vízen csak egyet áhítoznak: az önön egyesületi színeik győzelmét. Diadalt várnak ezek minden áron, s megkövetelnék, hogy ebben a vágyukban még a mérkőzés vezetője is segítségükre legyen. S ha ez a vágy nem teljesül, akkor egyedül és kizárólagosan a bíróban látják a bűnöst."
Talán nehéz elhinni, de ezek a szavak 1926-ban íródtak, s a kezükben tartott mű elődjéből, az MLSZ 25. születésnapjára megjelent kiadványból származnak. A lelkes - és sajnos névtelen - kolléga A magyar futballbírói kar 25 esztendeje című munkáját vezeti így be, s minthogy minden szava aktuális ma is, nem is lehetett volna méltóbb szavakkal kezdeni a magyar futballbíráskodás immár száz esztendejéről szóló dolgozatot. A futball állandó, a gondok, a konfliktusok és a közhelyek mindig ugyanazok, még akkor is, ha számtalan érdekesség történt azóta a huszadik század hányatott magyar történelmével párhuzamosan alakuló magyar labdarúgás- és játékvezetői történelemben. Ezt a történetet próbáljuk meg áttekinteni a rendelkezésünkre álló - éppen a hányatott történelem miatt - szerény ismeretekkel és lehetőségekkel.
A labda mellett alighanem a játékvezető tehát a labdarúgás legfontosabb "kelléke". Erre következtethetünk már abból is, hogy az első (avagy annak tartott) magyarországi mérkőzésen természetesen már ott volt a játékvezető is. Pontosabban a bíró, ahogyan akkor és még a következő évtizedekben is nevezték a pálya e rendkívül fontos tartozékát. A játékvezető elnevezés meghonosodásához és hivatalossá válásához tudniillik egy belügyminiszteri rendeletre volt szükség a harmincas évek végén, hogy megkülönböztethessék a futballbírókat az igazságszolgáltatás bíráitól.
Szóval: R. Lowet. Ő az az úriember, aki az első regisztrált magyarországi nemzetközi futballmérkőzésen, a BTC-Cricketterek találkozón bíráskodott, 1897. október 31-én. Mint az ő példája is mutatja, a derék játékvezetőknek, akiket - ne legyenek illúzióink - már a kezdet kezdetétől szidtak a nézők, nem csak a pocskondiázást kellett elviselniük, hanem azt is, hogy keresztnevük évtizedeken át nem létezett. A tudósítások ugyanis legfeljebb a családnevüket közölték, s még ma is komoly gond mindazoknak, akik a magyar múlt kutatásával foglalkoznak, hogy sok bírónak bizony kideríthetetlen a keresztneve, következésképp sok Kovácsról, és Szabóról nem tudjuk, hogy ilyen név alatt sokszáz mérkőzést vezető klasszis játékvezetőket, avagy sok-sok azonos vezetéknevű epizódszereplőt kell-e keresni.
R. Lowet a bécsi vendégcsapat angol nemzetiségű vezetője volt, s aligha véletlenül őrizte meg minden krónika, hogy a vendégeknél játszott Lowet úr két fia is. Minden bizonnyal már akkor is akadtak vezetők és szurkolók, akik kifogásolták volna az elfogultságot, hacsak nem a BTC nyert volna 2:0-ra. Ezen a ponton kell feltétlenül megemlékeznünk egy bizonyos Papp Béláról (csodák csodája, az ő keresztnevét megőrizte a történetírás), mint első magyar partjelzőről, aki a hazaiak részéről működött közre a találkozón (a vendégek képviseletében partbíráskodó W. Mengittel), valamint Gabonáról, aki A. Cooperrel együtt gólbírói feladatokat látott el. Tudni kell ugyanis, hogy akkoriban nem volt még háló a kapun, ezért gólbírókat is foglalkoztattak a mérkőzéseken, akik az alapvonalon állva megítélték, hogy a labda "a kapufák között és a keresztléc alatt teljes terjedelmével áthaladt-e a gólvonalon". Ez azonban már a szabálytörténet szép és bonyolult tudományához vezet, s bármennyire csábító ez a terület, valamint bármennyire összekapcsolódik a szabályok története a játékvezetés történetével, nem engedhetjük meg, hogy különféle csábításoknak engedve, elkalandozzunk.
Maradjunk inkább még mindig R. Lowetnél, már csak azért is, mert az ő öltözéke jó példa arra is, hogy az első években civil utcai ruhákban bíráskodtak a játékvezetők. S itt most megint hosszú tanulmányba lehetne kezdeni arról, hogy a civil ruhából (nemzetiszínű karszalaggal!) miként lett a még az ötvenes években is használatos elegáns, a leginkább frakkra hasonlító játékvezetői szerelés, majd a mai öltözet, amely persze világversenyről világversenyre új divatot követ, de amelynek az ősidőktől fogva alapszabálya, hogy színe nem egyezhet a csapatok mezének színével (évtizedekig ezért a fekete volt csaknem minden bírói mez).
R. Lowet úrnak aztán követői akadtak Magyarországon, bár az első években azért még az volt a jellemző, hogy valamelyik csapat (többnyire a vendég) valamelyik vezetőjét kérték fel a találkozó dirigálására. Az első magyarországi bírókként A. B. Yollandot, Iszer Károlyt, Ottlik Tihamért, Ramaszéder Istvánt és Kunz Józsefet említi a szakirodalom. A magyarországi bíráskodás történetében is mérföldkő az MLSZ 1901-es megalakulása, ekkor adták ki először a szabályokat magyarul, s ekkortól létezett a hivatalos bíróküldés. Ezt eleinte az MLSZ tanácsa, majd az intézőbizottsága végezte, s hogy bírói kar is legyen, húsz nagy tekintélyű ismert labdarúgót vizsga nélkül játékvezetőnek minősítettek, s ezután kezdték meg az újoncok vizsgáztatását.
1903. a nagy és jelentős esztendő. Ekkor alakult meg a szövetség bíróbizottsága, s ha kissé rosszmájúak vagyunk, akkor azt mondjuk, hogy ekkor kezdődött el a küzdelem is a bírók és a futball más szereplői között az érdekérvényesítés és egymás hatalmának a másikra történő kiterjesztése frontján. A játékvezetők mindig a labdarúgó-társadalom arisztokráciájának számítottak, akik vélt jelentőségüknél nagyobb mértékben hatottak a sportág történtére. Ám mindig voltak szép számmal olyanok, akik ezt abnormális, megengedhetetlen dolognak tartották, s megpróbálták csorbítani a játékvezetők jogait. A harc örök, Magyarországon talán minden eddiginél jobban az 1990-es évek végén, azaz a közelmúltban éleződött ki. Aki a futballban nagy hatalomra tesz szert, sohasem érti, miért nem irányíthatja a bírókat is, a bírók viszont foggal körömmel védik függetlenségüket éppen a sportág tisztasága érdekében. "Boldog békeidőkben" éppen ezért közülük, az elfogulatlan és pártatlan szakemberek közül kerülnek ki a sportág vezetői. (Nem egészséges persze a másik véglet sem, amikor olyan nagy hatalomra tesznek szert a játékvezetők, hogy szankcióiktól való félelmében senki sem mer szembeszállni velük, ők maguk pedig visszaélnek a kezükben lévő, olykor valóban nagy lehetőséggel.)
Eme "politikai" kitérő után vissza a századelőre, az első JB - pontosabban BB, azaz bíróbizottság - elnökének, Füzesséry Árpádnak a bírói karához. 1904-től már megtérítették a bírók költségeit (mérkőzésenként 3-5 koronát fizettek), 1906-ban pedig magyarázatokkal ellátott, szakszerűen átdolgozott játékszabály-gyűjteményt lapozgathattak a magyar játékvezetők, s ugyanekkor Herczog Ede útnak indult, hogy levezesse a Bécs-Berlin találkozót, mint az első magyar nemzetközi játékvezető (ugyancsak Herczog volt, aki az első nemzetközi mérkőzést vezette, nem is akárhol, hanem Stockholmban, az olimpián a Dánia-Hollandia elődöntőt). És amint említettük: 1907-ben már határozottan felvetődött a bírótestület gondolata, de ez egyelőre csak a bizottság hatáskörének kiszélesítéséhez volt elegendő (a bizottság kontra testület vita, hajh, hányszor lesz még napirenden a huszadik században!). 1909-1910-ben cikksorozatban követeli a Sporthírlap a független bírótestület megalakítását, ám az eredményre egészen 1917-ig kell várni. Pedig egy ifjabb Földessy János nevű úriember az alapszabály tervezetet is elkészítette már, valamint annak a megállapodásnak a részleteit, amely rögzítette volna a szövetség és a bírótestület viszonyát. A testület megakadályozása helyett azonban egy olyan - játékvezetői szemmel - "szégyenletes" időszak következett, amikor az egyesületek állapodtak meg mérkőzésük bírájának a személyéről, s csak akkor küldött bírót a szövetség, ha a két klub nem tudott megegyezni. Mára egyébként annyi maradt meg a kluboknak ezen jogából, hogy egy-egy bíró szerepeltetését megvétózhatják a mérkőzéseiken, de semmi több, nemzetközi szinten pedig ilyesmire sincs gyakran példa.
Közben 1908-tól már vidéki, kihelyezett bíróvizsgák is voltak, egyértelműen jelezve, hogy terjedt, tömegesedett Magyarországon a huszadik század legnépszerűbb játéka. A világháború alatt megtorpan a fejlődés, olyannyira, hogy a bevonult futballbírók pótlására "ideiglenesen képesített" bírákat neveztek ki.
Az első kiemelkedő korszak a hazai labdarúgó játékvezetés történetében a Magyar Futballbírák Testületének 1917. május 29-i megalakulása után köszöntött be. A vezetők Havasi Lajos, Kiss Gyula és Salzer Alfréd voltak. Ezután beszélhettünk először egységes felszerelésről, a bírók ellenőrzéséről és képzéséről. Ez a testület még az MLSZ égisze alatt működött, 1922-től azonban függetlenné vált a Bírótestület, amelyet azután az említett okok miatt Játékvezető Testületté kereszteltek át. A BT és az MLSZ viszonyát kartell szabályozta, ekkor már egyetlen klubnak sem volt beleszólása a bíróküldésbe, és sorra alakultak meg a testület vidéki alosztályai önálló bírói karokkal (ezek névsorát egyébként mellékletként rendre közölték a szinte évenkénti rendszerességgel kiadott, mai szemmel is magas színvonalúnak mondható szabálykönyvek. Dr. Ábray Zsigmond ekkor már a testület főtitkára volt, személyében az első sikeres és nagyhatású szabálytudósra, valamint bírófőnökre emlékezhetünk, aki szakanyagok és könyvek egész sorát írta, szerkesztette, melyek közül sok ma is érvényes szakmai üzenettel bír a játékvezetők számára És mielőtt elfelednénk, itt említsük meg feltétlenül legméltóbb utódjainak, Tabák Endrének és dr. Szilágyi Györgynek a nevét. Előbbi a század második felében a Nemzeti Sport (Népsport) újságírójaként, főszerkesztőjeként, a JT elnökeként és még idős korában is szakcikkek tucatjainak publikálójaként lett minden idők egyik legismertebb szabálytudósa, Szilágyi doktor pedig a szabályok fordítójaként, értelmezőjeként, JT-elnökként és sikeres sportdiplomataként lett a magyar futballbíráskodás nagy alakja, s 1999 óta az MLSZ tiszteletbeli elnöke. A sikeres korszakok elengedhetetlen jellemzője a nemzetközi elismertség, így erről a periódusról is elmondhatjuk, hogy szívesen alkalmaztak külföldön magyar bírókat, ahogyan később még oly sokszor, olyannyira emlékezetes pillanatokban.
A pompás idők - amelyek egyébként a magyar labdarúgás oly sok ágával együtt ekkor alapozták meg a világelsőséget - a második világháború közeledtével egyre kevésbé lettek pompásak. Hogy illusztráljuk, mennyire is régiek és állandóak a problémák a futballban (a magyar labdarúgásban?), íme egy nagyobb lélegzetű idézet Földessy János A magyar labdarúgás 60 éve című munkájából, az 1945-ig hátra lévő időszak eseményeiről.
"A professzionizmus életbeléptetése jelentős változást okozott a labdarúgó játékvezetésben is. Érdekes, hogy a profi-sporttal kevesebb ellentéte volt ebben a korszakban a BT, illetve JT-nek, mint az amatőrökkel. A hivatásos labdarúgás ugyanis meg tudta fizetni a magasabb bírói díjakat is, míg az anyagi erőforrásaitól megfosztott amatőr labdarúgás a legmérsékeltebb bírói díjakat is sokallta. Kétségtelen volt az amatőr sport súlyos anyagi válsága, de az is kétségtelen, hogy labdarúgó játékvezetőink akkor sem - mint azóta sem - kapták meg még önköltségeik megtérítését sem, tehát nehéz játékvezetői feladatuk vállalása mellett anyagi áldozatot is kellett hozniuk kedvelt sportolásukért. Az ellentétek sokszor annyira kiélesedtek - például 1929-30-ban -, hogy legjobb játékvezetőink nem iratkoztak fel bíráskodni. Ezt a jogos ellenállást akkor sztrájknak minősítették, s a játékvezetésben gyakorlatlan sportemberek sztrájktörésével igyekeztek letörni. A sorozatos botrányok nyomán hamarosan kitűnt, hogy képzett játékvezetők nélkül nem lehet meg a labdarúgás, s teljesítették a játékvezetők minimálisra mérsékelt igényeit.
A BT-JT megértő állásfoglalása ellenére sem szűnt meg az önálló BT-JT elleni akció, s mind a budapesti, mind egyes vidéki labdarúgó alszövetségek is megkísérelték saját játékvezető testület alakítását. Ezek a törekvések azonban sorra megbuktak, nem kis részben labdarúgó-bíráink összetartásán és a testülethez való ragaszkodásán. Az országos szövetség mindenkor mérséklőleg lépett fel, de teljesen nem tudta visszaszorítani az alszövetségek JT-ellenes akcióit.
Az MLSZ főleg a külföldi bírócsere körül segített a JT-nek. Eleinte az volt a helyzet, hogy mi sok külföldi bírót meghívtunk, de alig viszonozták ezeket a meghívásokat. Amikor azonban kitűnt, hogy a magyar labdarúgó-bírák külföldön is kitűnően töltik be szerepüket, a bírócsere intézménye valósággá vált. Különösen a FIFA névsorába felvett nemzetközi bíróinkat, de másokat is szívesen vettek igénybe a külföldi válogatott mérkôzések, nagyobb nemzetközi díjmérkőzések vezetésére.
Jelentős változást hozott a Nemzeti Bajnokság bevezetése 1935-ben, amikor külön NB-s játékvezetői keret létesült vétójoggal. Élénk működést fejtettek ki már előbb is, de különösképpen ezidőben a vidéki alszövetségek mellett működő kerületi játékvezető alosztályok, míg Budapest ügyeit a központ intézte. Természetesen továbbfejlődött a játékvezető-képzés, oktatás, ellenőrzés és fegyelmezés; kifejlődött a játékvezetők három fokozatú minősítése. A bíróküldést vidéken az alosztályok önállóan intézték, a más kerületből való bírókérés pedig a központon keresztül történt. A kerületek játékvezetői tanfolyamait a központ megfelelő előadók kiküldésével támogatta.
Amikor a kormány 1939-ben az MLSZ autonómiáját felfüggesztette, ugyanakkor felfüggesztette a JT autonómiáját is, azzal az indoklással, hogy a JT "nemzeti hivatását nem tudta teljesíteni". A kormánybiztos által kinevezett vezetők intézték a játékvezetők ügyeit a maguk módja és igyekezete szerint. A játékvezetői kart igyekeztek megtisztítani a baloldali érzelmű sporttársaktól".
Ezzel egyidőben - tehetjük hozzá - jelentős konjunktúrát jelentettek a második világháború által visszacsatolt magyar területeken alakult alosztályok, amelyek a szabálykönyvekben ekkor önálló névsorral kaptak helyet. A háborús viszonyok, és a politika beavatkozása persze tönkretette a szépen építgetett nemzetközi kapcsolatokat, s noha 1945 után szinte újra kellett kezdeni mindent, a magyar labdarúgás első fél évszázada olyan biztos és mély alapokat teremtett labdarúgásunk játékvezetői intézményeinek is, hogy erre lehetett építeni.
Ám mielőtt belekezdenénk a sok-sok nagy sikerrel teli második fél évszázad taglalásába, néhány érdekesség a hőskorból. Először is nagy hiba volna említés nélkül elmenni a magyar bíráskodás legendás, nagy egyéniségei mellett. Ki tudja például, hogy a polihisztor-zseni, Hajós Alfréd (az első két magyar olimpiai aranyérem tulajdonosa úszóként, szellemi olimpia eredményes résztvevője, válogatott labdarúgó, majd szövetségi kapitány) játékvezető is volt? Ki tudja, hogy Schlosser Imre, a magyar labdarúgás világsztárja ugyancsak síppal a kezében szolgálta kedvenc sportágát, miután visszavonult? De van itt más érdekesség is. Ahogyan azóta is, már a kezdet kezdetén felbukkantak a bírói karban olyan egyéniségek, akik később jelentős karriert futottak be sportvezetőként, mi több, olykor politikusként. Egy egészen különleges karrier például Friedrich Istváné. A Felvidéken született műegyetemista már húsz éves kora előtt az MLSZ pénztárosa lett, 1904-ben Bécsben játszott egyszer a magyar válogatottban is, jelentős szerepe volt a Tanácsköztársaság megbuktatásában, 1919-ben - miután puccsal magához ragadta a hatalmat - csaknem négy hónapon át Magyarország miniszterelnöke is volt. S hogy mindez most miért érdekes? Nos, leginkább azért, mert ez az úr a labdarúgásban a legtöbbre játékvezetőként vitte, s érdemei elismeréseként az MLSZ tiszteletbeli elnöke is volt. A magyar futballbíráskodás második generációjának legnagyobbjai között említi őt az MLSZ 25. születésnapjára kiadott kötet. A játékvezetőkből lett politikusok között kell megemlíteni dr. Riesz Istvánt is, aki a korabeli feljegyzés szerint "mint a testület szabályainak kodifikátora végzett eléggé el nem ismerhető tevékenységet". Riesz később az MLSZ-elnök és igazságügyminiszter lett, és az már nem a magyar futball, sokkal inkább a magyar történelem és a huszadik század jellemzője, hogy ő is - csakúgy, mint Friedrich - a váci fegyházban végezte a Rákosi-rendszer halálra kínzott névtelen áldozatai között.
És akik csupán a pályán alkottak maradandót, mint a magyar labdarúgás első megbecsült játékvezetői: A. B. Yolland (aki a budapesti tudományegyetem angol nemzetiségű tanára volt), Iszer Károly (a BTC csapatkapitánya), Ottlik Tihamér, Ramaszéder István, Kunz József (ők a MAC sportemberei voltak), s aztán a legelsők után Herczog Ede, Horváth Ferenc, Gillemot Ferenc, Speidl Zoltán, Pobuda Tivadar, Klebersberg Géza, Harsády József, Gabrowitz Emil, Lauber Dezső, Róka János, Steiner Bernát, Kéméndy Ernő, Ordódy Béla, Malaky Mihály, Stobbe Ferenc, Lindner Ernő, Löwenrosen Charly (megannyi ismert futballista, aki vizsga nélkül lehetett bíró), majd Pozsonyi Imre, Kiss Gyula, Szüsz Hugó, Moór Jenő, Schubert Ernő, Fehéry Ákos, Minder Frigyes, Aschner Jakab, Pick Pál, Klein Jenő, Langfelder Ferenc, Fülöp József, Grolig Ernô, Lucius Károly, Procskó Mihály...
Ők nagyjából az elsők, s az első évtizedben kívülük alig vezetett más mérkőzést. Egy idő után azonban képtelenség lett volna minden nevet feljegyezni és örökül hagyni az utókorra, hiszen 1916-ban már több mint ötszáz harmad-, másod-, elsőfokú-, ifjúsági- és gyakorló játékvezetője volt az MLSZ-nek. Ettől kezdve pedig - a világháborúk megrázkódtatását leszámítva - gyakorlatilag egyenletes a magyar bírók számának emelkedése az ötvenes-hatvanas évekig, akkor megállt, majd némiképp csökkent a létszám. Manapság hozzávetőleg 2500-3000 magyar futballbíró fut ki hétről hétre a pályákra. És említsük meg azokat, akik nemzetközi bírók lettek - tehát az elitbe tartoztak - a futball újkorának számító hatvanas évek előtt, úgy ahogyan a krónikák megőrizték, vezetéknévvel (néhányukról persze külön ejtünk még szót): Balla K. és GY., Barna B., Bíró S., Boronkay, Csárdás, Dankó, Dorogi, Fehéry, Gerő F., Gere, Harangozó, Hernádi (1961-ben ő vezette a KEK-döntőt!), Hertzka P., Herczog E., Horváth F., Kamarás Á., Kann F., Kaposi, Major, Kiss E. és T., Klug F., Kösztner, Majhorszky, Molnár, Oláh A., Pósa, Palásti, Rubint, Schiessler, Schubert M. F., Sipos, Sramkó, Szüsz H., Szilágyi, Szigeti, Veres I., Vértes I., Vicenik, Zsolt, Yolland E.
No, de vissza a század derekára, a magyar labdarúgás legfényesebb sikereinek időszakába, amely periódusban érdekes fejezetek íródtak a futballbíráskodás históriájába is. Az ötvenes évek az az időszak, amikor a futball valóban globális játék lett, kialakultak a legfontosabb nemzetközi intézmények, nagy fejlődésnek indult a labdarúgószövetségek diplomáciai munkája, és ebben egyre nagyobb szerepe lett a játékvezetőknek is. És itt azonnal meg kell említeni egy korszakokat átívelő nagy-nagy egyéniség nevét. Zsolt Istvánét, akinek emberként és sportvezetőként ellentmondásos a megítélése, de aki kétségkívül a magyar futballbíráskodás történetének egyik legnagyobb alakja. Pályafutása a negyvenes években indult, s egészen fiatalon, huszonévesen lett élvonalbeli, majd az ötvenes években FIFA-játékvezető. Ott volt már a Helsinki olimpián 1952-ben, s ezzel ő is csatlakozott a magyar sport akkori ragyogó sikereihez. Világversenyek és nagy mérkőzések következtek ezután a pályafutásában még több, mint két élvtizeden át, hiszen ott volt az 1964-es tokiói olimpián, majd az 1966-os világbajnokságon is. Ezen a tornán egyébként maga az angol királynő is köszöntötte Zsoltot a Wembley-stadionban, a nyitómérkőzés vezetőbírájaként. A világhírű magyar bíró stílusára, egyéniségére mi sem jellemző jobban, mint az, ahogyan később erre az eseményre emlékezett: " - A Wembley felé autóztunk hát a megnyitó délutánján, és azon elmélkedtem, hogy egy nappal előbbre is tehették volna ezt a mérkőzést, vagy eggyel későbbre. Páratlan napokon ugyanis nem borotválkozom."
Zsolt minden elődjénél nagyobb eredményt ért el magyar játékvezetőként, bár meg kell említeni, hogy Hertzka Pál személyében már az 1938-as világbajnokságnak is volt magyar játékvezetője. Így Hertzka a magyar bíráskodás igazi klasszikusa, róla nevezték el a MLSZ által a mai napig minden évben kiadott díjat is. Az elismerés természetesen az év legjobb magyar játékvezetőjének szól.
Zsolt István a nemzetközi futball közismert személyisége volt, egy olyan időszakban, amikor közönséges földi halandó magyar állampolgárként nemigen utazhatott Nyugatra. Ezért persze volt, aki az olasz maffiával, volt, aki a kommunista hírszerzéssel hozta összefüggésbe az ellenségei által is rendkívül fegyelmezett, pedáns, szigorú emberként ismert Zsoltot, aki - hogy személye még inkább legendás legyen - "másodállásban" a Nemzeti Színház ügyelője volt évtizedeken át, s íróként, könyvek, szakcikkek szerzőjeként ma is csodálhatjuk intellektusát.
Zsolt egészen a hetvenes évek végéig uralta a magyar futballbíráskodást, hiszen visszavonulása után JB-elnök lett.
Hogy ne felejtsük: a magyar labdarúgás állandó szervezeti átalakítása persze a háború után sem fejeződött be, újra és újra új szervezetekbe kényszerítette a játékvezetőket is. Először is visszanyerte önállóságát a JT, de nem hosszú időre, hiszen újra a politika ragadta magához a sportügyek irányítását. Hogyan is maradhatott volna autonóm a JT, amikor még az MLSZ-t is felszámolták, s az Országos Testnevelési és Sportbizottság egyik osztálya irányította a labdarúgást az ötvenes években? Így aztán a helyi TSB-k irányították a bíráskodást, ám 1956 után (minden mindennel összefügg) újra lett önálló JT. Ám ez még korántsem a történet vége, mert aztán, hogy hogy nem, szépen csendben megint csak bizottsággá alakult a csökkenő hatáskörrel bíró szervezet. Az újabb változáshoz ismét politikai rendszerváltozásra volt szükség. 1989 a fordulat éve volt a futballbíróknál is, s a független Játékvezetői Testület létrehozásával a magyar bírák legsikeresebb évtizede kezdődött.
Ám, mielőtt a Nagy Miklós és Puhl Sándor nevével fémjelzett korszak bemutatásába kezdenénk, kanyarodjunk vissza a hetvenes évekbe, ahol az immár JB-elnök Zsolt Istvánnál ejtettük el a fonalat a nagy egyéniségek bemutatásakor. Mert mielőtt továbblépnénk, aranybetűkkel kívánkozna ezekre a lapokra Zsolt egyik kortársának, az ugyancsak évtizedekig az élvonalban bíráskodó örök tatabányai Emsberger Gyulának a neve, aki részt vett többek között az 1970-es mexikói világbajnokságon is. Tisztességét soha nem kérdőjelezhette meg senki, s korának egyik leginkább tisztelt és elismert FIFA-bírója volt, s ő az is, aki a feleségén kívül soha senkinek nem mondta el, miután játékvezető volt, hogy gyerekkorában melyik csapatnak szurkolt. De hogyan is lehetne feledni a legendás Vadas Györgyöt, akivel kapcsolatban egy Real Madrid-Internazionale BEK-csata után terjedt el mindenféle pletyka, alighanem minden alap nélkül, vagy a chilei vb-résztvevő Dorogi Antalt? Vagy hogyan lehetne mellőzni ehelyütt Münz György méltatását, aki talán a világon egyedüliként volt egyszerre élvonalbeli jégkorong és futballbíró, s előfordulhatott, hogy egyetlen hétvégén működött közre egy kettős rangadón a Népstadionban és egy izzó hangulatú Fradi-Újpesten a Kisstadionban? Münz és hatvanas-hetvenes évekbeli kollégái olykor a világ akkori legnagyobb játékosainak vezethettek hétről hétre a magyar pályákon, ötven-hatvanezer néző előtt, nyolcvan-százhúsz forintos bírói díjért. Aligha a pénzért csinálták, ám megannyi élmény kárpótolta őket, s legendás egyéniségek fújták ekkor a sípot a magyar pályákon. A világhírű vagányok, Albert, Mészöly, Farkas és a többiek mellett szükség is volt a rettenthetetlen bírókra. Kaposi Sándorra például, aki a legenda szerint egyszer a közönség ellen is szabadrúgást ítélt. Aztán - bár ez megint csak nem tisztán sporttörténeti sztori - az izmos nyakú, hatalmas termetű idős Kaposi Sándor tarkója szerepelt a rendszerváltozás szimbólumává vált "Tovarisi, konyec" feliratú plakáton.
Történelmi idők voltak mesékkel, legendákkal és legendás sportemberekkel a magyar pályákon. Olykor történelmi igazságtalanságokkal, olykor bájos történetekkel. És akkor a már-már omladozó vakolatú, de alapjaiban még bitangul erős magyar futballból megérkezett a modern labdarúgás első magyar sztárbírója: Palotai Károly. Már attól páratlan egyéniség a nagy bírók között, hogy futballistaként olimpiai bajnok és ismert játékos volt, de mindenfajta korábbi népszerűség nélkül is a futballtörténelem egyik legnagyobb játékvezetőjeként tisztelték volna szerte a világban, a Békéscsabán született, de Győrben híressé lett sportembert.
Palotai három világbajnokság (1974, 1978, 1982) és három olimpia (1972, 1976, 1980) résztvevője volt, vezette az összes európai kupa döntőjét, 1974-ben a vb-döntők történetének első tartalékbírója volt, visszavonulása után pedig sportdiplomataként használt rengeteget a magyar bíróknak, többek között a FIFA JB tagjaként. Ma ő az MLSZ JB alelnöke.
Palotainak - önhibáján kívül - egyetlenegy, a legnagyobb csúcs meghódítása nem sikerült csupán. Ám emberi nagyságát jelzi, hogy éppen ő volt az, aki a FIFA JB tagjaként részben hozzásegítette egy magyar utódját ahhoz, hogy a szakma abszolút csúcsára érve, világbajnoki döntőt dirigáljon.
Már amennyire hozzá kellett segíteni a valaha élt, talán legnagyobb futballbírót bármihez is. Természetesen Puhl Sándorról van szó, aki a magyar labdarúgás és bíráskodás ragyogó hagyományain nevelkedett, de aki fénykorában - a kilencvenes években - az addigra végletekig lezüllött labdarúgásunk egyetlen világhírű reprezentánsa volt (Palotai és Puhl között meg kell említeni a nyolcvanas évek klasszis játékvezetőjét, az 1986-os világbajnokságon részt vett békéscsabai Németh Lajost). Puhl Sándor volt az a magyar játékvezető, aki egyedüli magyarként világbajnoki döntőt vezetett (1994-ben, a Los Angeles-i Rose Bowl-stadionban a Brazília-Olaszország találkozót), s akit a földkerekségen egyedüliként választottak egymás után négy évben (1994-1997) is a világ legjobb játékvezetőjének.
Puhl sikereinek időszaka gyakorlatilag egybeesik az egykori FIFA-bíró, Nagy Miklós vezette új magyar Játékvezető Testület létével. Az önállósodó bírók egy időre kimenekültek az összeomló magyar labdarúgás hulló törmelékei alól, s virágzó "állam voltak az államban". Takarékosan, de eredményesen gazdálkodtak, formaruhát adtak az élvonalbeli bíróknak, nagybefolyású külföldi szakértőket hívtak meg és láttak vendégül továbbképzéseiken, felszámolták a bundát és a korrupciót, amely a nyolcvanas években sajnos bizonyíthatóan behatolt a bíráskodásba is. Az alázattal végzett sok munkához kellett még egy szupertehetség, Puhl Sándor, s megszületett a világelső magyar bírói kar. Puhl mellett ugyanis a kilencvenes években az elit tagja volt még Vágner László is, és mellettük is alkalmaztak magyar bírókat a létező világversenyen. Volt olyan év (1996), amikor mindkét párosításban magyar bírói négyes vezette a Bajnokok Ligája elődöntőit, Puhl Sándor révén persze ott voltunk BL-döntőn, UEFA-kupa-döntőn, interkontinentális vb-selejtezőn, Európa-bajnokságon, s megannyi nagy-nagy tétmérkőzésen.
Aztán ennek a sikersztorinak is vége szakadt, s csak részben az egymás ellen forduló nagynevű bírók miatt. Sokkal inkább azért, mert immár nem vonhatták ki magukat többé a magyar labdarúgás általános romlásából a játékvezetők sem. Nagy Miklósnak végül mégsem kellett méltatlan módon, műve totális bukásához asszisztálva távoznia, hanem - az egész sportág számára viharos két esztendő után, amely során újra MLSZ-bizottság lett a bírók irányító testülete a JT helyett - megszilárdult hatalommal végül ő maga adta át a stafétabotot kedvenc "tanítványának". A 2000-ben visszavonuló Puhl Sándornak, akit, néhány héttel később JB-elnöki funkciója mellett az MLSZ alelnökének is megválaszottak. Így annak a dr. Bozóky Imrének lett az alelnöke, aki korábban éppen Puhl Sándor állandó partjelzőjeként lett ismert a futballvilágban, s aki többek között az 1996-os Európa-bajnokságon, s az 1997-es BL-döntőn is együtt vett részt Puhl Sándorral.
Puhl Sándor az FTC-Haladás mérkőzés játékvezetőjeként búcsúzott az NB I-től és a közönségtől, 2000. november 15-én, Torinóban az Olaszország-Anglia (1-0) barátságos találkozó hármas sípszavával a nemzetközi élvonaltól.
2001-től Puhl Sándor a JB elnökeként tevékenykedik, míg az egykori asszisztense dr. Bozóky Imre az MLSZ elnöke.
Az új elnökség radikális fiatalítást hajtott végre a keretekben.
Ennyi hát a magyar futballbíráskodás regényes történetéről az MLSZ századik születésnapján. Arról a históriáról, amelynek ezúttal csak vázlatos áttekintését tudtuk nyújtani a megannyi titkot rejtegető, alig feltérképezett száz esztendőnek. Adatokat alig-alig hagyományoztak az utókorra a sportág szereplőinek harca közepette vitézkedő derék játékvezetők, és lelkes történetírójuk sem igen akadt. A kutatómunka remek terepe lehet ez a gazdagon burjánzó, feltáratlan dzsungel, amelynek gazdagságába talán sikerült némi bepillantást nyújtani.

Hetek óta foglalkoztatja a játékvezetőket a Saskőy-ügy. A heti sportújság mostani számában neves egykori játékvezetők szólalnak meg.

Juhos Attila:
Szakmailag és morálisan is helyre kell tenni a magyar játékvezetést!

Az egykori FIFA-bí­ró véleménye már csak azért is érdekes lehet, mert 2005 januárjában Saskőy Szabolcs éppen Juhos helyére került a nemzetközi keretbe.

- íšgy érzem, nem lenne teljesen etikus, ha én törnék pálcát Szabolcs felett, úgy gondolom, az élet úgyis bebizonyí­totta, hogy annak idején helyes döntést hoztak-e a vezetők, vagy sem...

- Véleménye azért csak van az ügyről...

- Természetesen, de annak semmi értelme nem lenne, ha én most vagdalkoznék, személyeskednék. Egyébként is: Szabolcsot is megilleti az ártatlanság vélelme, tehát nem akarok pálcát törni felette. Általánosságban azonban az mindenképpen elmondható: az amúgy is megtépázott magyar játékvezetésnek sem itthon, sem külföldön nem jött jól ez az ügy. Hiszen bárhogy is alakul tovább a történet, biztos, hogy a közvéleménynek hosszú ideig támadási felületet adtunk, arról nem is beszélve, hogy a határainkon túl is nehéz lesz meggyőzni az illetékeseket arról, hogy ne általánosí­tsanak a magyar futballbí­rókat illetően. Hiszen azért azt is hozzá kell tenni: az országos keretben igenis sok tehetséges kolléga működik...

- Amióta megví­vta az emlékezetes csatáját az MLSZ JB elnöki posztjáért Puhl Sándorral - igen keveset hallani önről...

- Alig több, mint egy éve az országos keret galyatetői edzőtáborában a megújulás mellett tettem le a voksomat. Már akkor is egyfajta figyelemfelkeltésnek szántam a dolgot, jelezve, hogy vaalmi nagyon nem működik jól a JB berkein belül. És bár nem nyertem, 64 szavazatot kaptam, ami azt is jelezte, hogy sokan már akkor elégedetlenek voltak a Puhl Sándor vezette bizottsággal. Ezek után számomra egyáltalán nem volt meglepő, hogy a közelmúltban éppen a saját közege fordult az egykori világelső ellen...

- ön mikor beszélt utoljára Puhl Sándorral?

- Az ominózus galyatetői edzőtáborban. Kétszer fél órát...

- És akkor nem került szóba egy esetleges közös munka lehetősége?

- Megmondom őszintén: titkon számí­tottam erre. De hát a bűnöm az volt, hogy változást szerettem volna, erkölcsi és szakmai megújulást, a "válasz" erre pedig csak az volt, hogy egyszerűen félreállí­tottak, szóba sem álltak velem.

- Ahhoz mit szól, hogy Puhl Sándort Vágner László váltotta a JB-elnöki poszton?

- Szakmailag egyértelműen jó kezekbe került az irányí­tás, de nem lesz könnyű a megújulás, hiszen nem csak szakmailag, hanem morálisan is rendbe kell tennie a magyar játékvezetést...

V. T.


Lauber Gyula:
Amikor Saskőy FIFA-bí­ró lett - egyből felálltam!

Az egykori élvonalbeli játékvezető hosszú évekig az MLSZ JB elnökségi tagja volt, a küldőbizottságot vezette. Az ő személye azért is érdekes, mert nem is titkolja: 2004 végén éppen azért mondott le elnökségi tagságáról, mert nem értett egyet Saskőy Szabolcs FIFA-keretbe jelölésével.

- Tudja, hogy van ez: aktí­v játékvezetőként még hajlandó voltam a kompromisszumra de 69 évesen már túl öreg vagyok ahhoz, hogy megalkudjak. Éppen ezért amikor Saskőy beválasztására sor került, én nem is gondolkoztam sokat: egyből felálltam....

- Mi volt a kifogása Saskőyvel szemben?

- Tudom, hogy ez egy szubjektí­v dolog, de egész egyszerűen nem tartottam alkalmasnak arra, hogy a legmagasabb szinten képviselje a magyar játékvezetést. És ezzel kapcsolatban nem csak szakmai, hanem erkölcsi aggályaim is voltak. Éppen ezért úgy döntöttem: ehhez nem adom a nevem. Érdekesség: az akkori, öttagú elnökségből Hamar László és Palotai Károly nem is volt jelen, í­gy Puhl Sándor és Divinyi Béla szavazatával szemben egyedül maradtam...

- Milyen erkölcsi aggályai voltak?

- Tudja, vannak olyan dolgok, amiről Szabolcs személyével kapcsolatban játékvezetői berkekben már évek óta beszélnek - de a dolgokat bizonyí­tani nem lehet. Éppen ezért én is csak annyit mondanék: kár,l hogy Puhl Sanyi túlságosan elfogult volt Saskőyvel szemben. Véleményem szerint ez is igen csak közrejátszott abban, hogy a játékvezetők a közelmúltban bizalmatlanságukat fejezték ki vele szemben. Azt pedig roppantul sajnálom, hogy Saskőy-ügyben az élet - hozzáteszem: sajnos - engem igazolt.

- Az ügyben még folyik a vizsgálat, í­télet hosszú hónapok múlva várható, ráadásul Saskőy Szabolcsot - több társával egyetemben - szabadlábra helyezték...

- Ez valóban í­gy történt, de kérdezem én: az NB I-es keret tagjai közül miért éppen Saskőy neve került szóba egy több milliárdos csempészés kapcsán?...

v. - Sportplussz

A kihívó, Juhos Attila úgy érzi, sikerült felhívni a figyelmet arra, hogy vannak gondok.

Az egy héten át tartó, amúgy éves edzőtáborukat tartják a bírók Galyatetőn, érdeklődésre mégsem ez a rutin, hanem a vasárnap rendezett játékvezetői testületi (JT) tisztújítóközgyűlés tarthatott számot. Kérdés fehéren-feke- tén mindössze annyi volt: az MLSZ alelnökének, a szövetség játékvezetői bizottságának és a JT első emberének, Puhl Sándornak szavaz-e bizalmat a tagság a továbbiakban is, avagy mással, jelesül a világ korábbi legjobb játékvezetőjének hajdani tartalékjával, Juhos Attilával képzeli el a folytatást. Meglepetés nem történt: a következő négy évben is Puhl Sándor irányítja a gazdasági ügyekben illetékes szervezetet. Békés közgyűlés volt - a komolyabb csörtéket még a színfalak mögött lejátszották

A tegnapi program - felettébb optimista -  összeállítói úgy kalkuláltak, a közgyűlés 10 és 12 óra között lepereg, ehhez képest fél egykor még csupán a nap csúcspont Bozóky Imre kiállt Puhl Sándor mellett - az elnökválasztó szavazáshozkészülődött az egyébként 207 tagú testületből a 201 megjelent, olykor nyúzott arcú, máskor oldott, többségében viszont feszült hangulatú tagEz utóbbi szubjektív megállapítást az egyik résztvevő által elejtett mondat „Fagyos volt a légkör az elmúlt napokban” csupán megerősítette, mindehhez legfeljebb annyit fűzhettünk hozzá: nem feltétlen a Galyatetőn ilyenkor bevett mínuszok miatt. De induljunk az elejéről.

A RIVÁLISOK BELÉPŐJE - KÉZ A KÉZB E N

Szóval vasárnap 10 óra - kezdés. Puhl Sándor és Juhos Attila kéz a kézben vonul be a Grand Hotel Kodály-termébe, megelőlegezve a külön-külön is hangoztatott remény beteljesülését: botrányoktól mentes közgyűlésnek lehetünk majd tanúi (azaz Grand Hotel ide vagy oda, sehol egy megveszekedett vesztegzár, akad ugyanakkor egy kamera, élőben megy a közgyűlés, aki akarja, utólag visszanézheti). Nagy kár, hogy egy órával korábban a két elnökjelölt négyszemközti beszélgetésén nem akadt egy ebből a digitális csodából (amolyan kandi jellegű), legalább is okosabbak lettünk volna, hányadán is állnak a dolgok.

A regnáló elnök, Puhl Sándor indít, köszönti a tiszteletét tevő MLSZ-vezérkart, Bozóky Imre elnököt, Berzi Sándor főtitkárt, Mészöly Kálmánt a liga szakmai igazgatóját, egyszóval mindenkit, s bizonnyal Szieben Lászlót sem hagyná ki a sorból, ha a liga elnöke nem késne néhány percet.

Üres szék előtt azonban roszszul venné ki magát a pukedli. Tekintettel arra, hogy Győri Lászlót, a korábbi FIFA-játékvezetőt egyhangúlag fogadja el a hallgatóság levezető elnöknek, a körülményekhez képest kellemes közérzet garantált, aminek a korábbi bíró a nyitó anekdotával megágyaz (Szieben László ekkor lép be a terembe, persze rögvest „leveszi”, hogy a kacaj nem az ő antréjának szól).

Túl a formaságokon - a napirendi pontokra, illetve különböző bizottságok tagjaira voksolnak - végre célegyenesbe fordul a délelőtt: Puhl Sándort illeti az első monológ joga. O negyvenperces gondolatfolyammal riogatja a lassan kókadó játékvezetőket, ám a pályákon oly sokszor megcsodált empatikus képességét ezúttal is megvillantja, midőn bejelenti, lenne mit mondania, mégis rövid lesz. Az elnöki beszámoló veleje a következőképp foglalható össze: a JT hivatalosan 2004. július elseje óta intézi az országos játékvezetői keretek pénzügyeit, azaz fél év munkáját kell csupán értékelnie. Noha ez idő alatt a bírók pénze (mindenféle szempontból) megduplázódott, Európai viszonyításban így is csak a 47. helyre kerülhetnénk egy képzeletbeli rangsorban, ergo elégedettségről szó nincs, habár megjegyzi: „Nem kevés, amit adni tudunk - de nem is sok”.

FE S Z E S T E M P Ó : EGY Á S ÍT Á S , EG Y H O R K O L Á S

Hogy több legyen, bővül például a bírói bónuszrendszer, majd megtudjuk, kortesbeszédre ezúttal nem kerül sor. Pedig a két következő beszámolo a gazdásági es a számvizsgálói helyett feltétlenül érdekfeszítőbb lett volna, s ez észrevehető a hallgatóság rezdülésein is: itt, ott egy-egy ásítást is elcsípünk, hiába no, akármilyen feszesnek ígérkezett a tempó, az emberi koncentrálóképesség határán járunk (lásd még: Bozóky Imre MLSZ-elnök például egy pohár ásványvízzel pezsdíti fel magát). AJT elnökségi mandátumáról novemberben lemondó Lauber Gyula hozzászólása ébreszti a többséget, egy penge megvillan, mert ő bírál, s megtudjuk azt is: Nagy Miklós horkol. Puhl Sándor egykori mentora rögvest él a riposzt lehetőségével: horkol, aki mondja - feleli, a kritikája viszont szobatársáéra hajaz, mi több, idézve Puhl Sándort és Bozóky Imrét, négyéves ígéreteiket kéri számon rajtuk. A labda tehát eminnen feladva (miért nem lehet egységes MLSZ JT, miért van szükség külön JB

re és JT-re?), amit Bozóky Imre üt le azzal, hogy a JT ellentétben a JB-vel nem az MLSZ tagja, ráadásul ennek a lehetőségét a sporttörvény eleve kizárja: „Egy p-obléma, amit ezáltal nem tiulunk megoldani - így a négyszer a világ legjobb bírójának ítélt Puhl Sándor korábbi asszisztense. - Mindazonáltal a mostani rendszert én személy szerint jónak ítélem. ” Kisvártatva egy ígéret is elhangzik a futballszövetség vezető tisztségviselőjétől: ,yimennyiben február huszonnyolcadikán az MLSZ közgyűlése újból elnökké választ, a bírók ügyét az elsők között rendezzük. ” Egy perc múlva egy lerohanó támadásnak vagyunk szem- és fultanúi, szintén Bozóky Imre interpretációjában: ,yíz előbb vázolt esetben’ a JB-t illetően Puhl Sándort szeretném megnyerni vezetőnek... ” A kinyilatkoztatás rögvest érdekesebbé teszi Puhl Sándor lapunkban is hangoztatott véleményét, miszerint meggyőződése, hogy a JT és a JB elnökségét ugyanaz az összetételű testület alkotja, jó idea, s ennek a jövőben is így kellene lennie, a ráció ezt diktálná. Na, de mi van akkor, ha Puhl Sándor nem marad JT-elnök? Bozóky Imre megjegyzése mindazonáltal előrevetíti: az marad. Szieben László pedig Bozóky Imre „állandóságát” biztosítja be, a ligaelnök ugyanis a plénum előtt megismétli a több fórumon hangoztatott elhatározást: e hónap végén ő bizony nem száll harcba a szövetség elnöki pozíciójáért. Bozóky Imre ott, Juhos Attila pedig itt marad magára. Az egyik mégis nyert, a másik vesztett - a szavazások előtt.

T IT K O S S Z A V A Z Á S , M E G S Ú G O T T E R E D M É N Y

Nem tudni, Juhos Attila érzi- e, hogy esélyei igencsak tisztét illetően, röpke beszédében bizonytalanságnak még sincs nyoma. Akárcsak néhány perccel korábban riválisa, apparátusátszervezést ígér, ám biztosak csak abban vagyunk: a két ember ezt kétféleképpen képzeli el. Továbbá: Puhl Sándor bírómezszponzorral kampányol (mégis van kortesbeszéd..:), egykori tartalékja az anomáliák megszüntetését garantálja, megjegyezve, hogy minden változtatást Puhl Sándor segítségével képzel el. A jövőjét viszont játékvezetés nélkül: 43 évesen kollégái előtt deklarálja, miszerint befejezettnek tekinti bírói karrierjét. Időrendben nagyjából ekkor érünk el a elnökjelöltek megnevezéséhez, majd a terep tökéletes tisztulásához - az elnökségre javasolt öt tagból csupán ketten vállalják a megméretést. Ugye kitalálják, hogy kik? Puhl Sándor és Juhos Attila. Mi több, utóbbi az elnökségi tagságért is ringbe száll, habár a „másik oldal” szerint a két jelöltség összeegyeztethetetlen. Nem az. Ebben maradunk. Meg abban, hogy a voksolás titkos lesz (megszavazzák), a JT elnöksége pedig a továbbiakban is öt tagot számlál majd. Fél három. Az illetékes bizottsági tagok a szavazócédulák fölött görnyednek, ám hiába a titkos jelleg, az eredményt már háromnegyed kettőkor tudják a jól értesültek, és megsúgják a hírt: Puhl Sándor marad a JT elnöke. És lön...

A nagy ötös

Nem csupán új elnököt (azaz maradt a régi vezető, Puhl Sándor), hanem új elnökséget is választott a játékvezetői testület, ám a szavazás első köre után csak az lett biztos, hogy Palotai Károly továbbra is az öttagú bizottság tagja lett, s ugyanakkor kellő voksot kapott (50 százalék+ 1 szavazat) Győri László is. Ezt követően elnökségi tag lett még Márton Sándor és Molnár László. Juhos Attila a második kör után visszalépett az elnökségi tagjelöltségtől.

forrás: 2005. febuár 2 - Nemzeti Sport

A játékvezetők NB-s keretének szokásos idény előtti edzőtáborában, Dunavarsányban szerda estétől sűrű volt a program.

A műsorban szerepeltek olyan feladatok, amelyek, szinte elmaradhatatlanok, így a szokásos teszt szabályismeretből, aztán a 12 perces és a 400 méteres futás természetesen a szórakoztató kispályás játék, a különböző előadások és az értékelések.

Nagy Miklós, a tábor vezetője látogatásunkkor elmondta, hogy a 12 perces futásban az NB Il-es keretből Vágner László 3220 métert, Nagy II János, az NB I-csek közül 3200. Varga Sándor 3150 métert te ljesített. 400 méteren Győri László 64, Varga László 67 másodperc alatt futotta a távot.

Az elméleti vizsgánál pedig Puhl Sándor száz százalékot, Plasek Gábor és Makó István egy százalékkal kevesebbet teljesített.

A táborvezető arról is beszámolt. hogy jó a hangulat. és csütörtök este Vitray Tamást, a televízió népszerű osztályvezetőjét látták vendégül.

A legnagyobb érdeklődést Müncz Györgynek, az ellenőrző bizottság vezetőjének péntek délelőtti előadása váltotta ki.

A volt neves játékvezető elmondta, hogy a tavaszi idényben az ellenőrök áttérnek az eddigi 0-tól 5-ig osztályozásról a 0—10-es rendszerre. Az ellenőrző bizottság véleménye szerint a korábbi rendszer nem mutatta meg igazán a játékvezetők valódi tudásszintjét. hiszen az egy-egy tizedes eltérések nem tü k rözték a való különbségeket.

Azt is elmondta, hogy a tízes osztályozási rendszer mellett bevezetik a 0-8-as rendszert is, azokban az esetekben, amikor az ellenőrök úgy ítélik meg, hogy a mérkőzések lagymatagok., iram nélküliek, játékvezetői szempontból nem jelentenek különösebb nehézséget.

No, erre kitört a vihar, mert többen is ellenezték a kétfajta osztályzási rendszert, ugyanis a játékvezetők nem tehetnek arról, ha a sors és a játékosok szeszélye folytán könnyű, esetleg gyenge mérkőzést kell vezetniük. így győzött a többség, az elnökség elvetette a nyolcpontos rendszert, és ezúton is értesítik az ellenőrző bizottság tagjait, hogy a korábbi körlevéllel ellentétben csak 0-tól 10-ig fogják osztályozni a játékvezetőket. Ennek az osztályzási rendszernek a hibák skála szerinti osztályozása a lényege.

Egy pontot vonnak le azoktól, akik elmúlasztják a sárga lapos figyelmeztetést. vagy indokolatlanul használják ezt a kártyát. Ha nem alkalmazzák sorozatban az előnyszabályt, ha nem veszik figyelembe többször is a határbírók intéseit, azaz nem tartanak kapcsolatot velük. Vagy többször is fölöslegesen felülbírálják őket, de ennek az ellenkezője is levonást „ér”.

Sorozatban alkalmazzák helytelenül a szabályokat, nem bírják az iramot, elfáradnak. rosszul bírálják el a szándékosságot, erélytelenek a sorfal felállításánál, és nem tartatják be az előírt távolságot. Kettő pontot vonnak le, ha erélytelenek és összetévesztik a durva játékot a keménnyel. Három pont a mínusz, ha szabályos gólt nem adnak meg, vagy szabálytalant megadnak. Elmulasztják a jogos kiállítást, vagy ugyanezt teszik jogtalanul. Nem adják meg a jogos büntetőt, vagy megítélik a jogtalant. Négy pontjuk bánja, ha a mérkőzés a játékvezető hibájából eldurvul, vagy a bíró mérlegel és befolyásolható. J á tékvezetői műhiba esetén nyolc pont a levonás. A partjelzőknél egy ponttal lesz kevesebb a maximum. ha nem segítik a játékvezetőt, kettővel akkor, ha elengednek több lest. vagy helytelenül intik le az ilyen helyzetet. Három ponttal lesz kevesebbjük, ha nem jelzik a játékvezető háta mögötti szándékos durvaságot. Négy pontot kell levonni, ha a leshelyzetből esett gól megítélése a p a rtjelző hibája, és ha szabályos gólt vonat vissza a já tékvezetővel, les címén. Mindez azt igazolja, hogy megnőtt a partjelzők felelőssége is.

Nagy sikert aratott a játékvezetők körében a JB új jelvénye, amelyet Nagy Miklós tervezett, a Vízmű dekorációsai készítettek és a Békéscsabai Kötöttárúgyár fog gyártani. Mi pedig most bemutatjuk. Sőt, az a bejelentés is kedvező visszhangra talált, hogy ezentúl ötven év lesz a bíróknál a korhatár, ami azt jelenti, hogy az ötvenedik születésnapja után az idény végéig bíráskodhat a játékvezető. A szombati nap érdekességed közé tartozott, hogy Lauber Gyula értékelte az NB Il-e s keret tagjait, és ugyanezt tette Müncz György az NB I-esekkel. Igen kemény bírálatban részesültek a síp gazdái, mert ha hibátlan játékvezetés nincs is, azért nekik törekedniük kell a maximum elérésére. Elsősorban azt kifogásolták a bírálók, hogy sok a leshelyzet után megítélt gól. Rosszul értelmezik a kollegialitást a játékvezetők. amikor nem bírálják felül a partjelzőket. Egyesek rosszul bírálják el a lábbal elkövetett szabálysértéseket. Nem egységes a fegyelmezés, sokan a sárga lapok mögé bújnak, és akkor is azt adják, amikor piros járna. S ha már adtak egy sárgát, akkor gyáván megalkudva, a következő szabálysértésnél nem merik felmutatni a pirosat. A két osztályban 18 esetben adtak büntetőt indokolatlanul.

Egy szó, mint száz: van mit javítani.

A labdarúgó Játékvezető Bizottság elnöksége értékelte a negyedik országos játékvezetői nap tapasztalatait, valamint a játékvezetők őszi idényben nyújtott teljesítményét.

Állásfoglalásuk a következő:

1. Az országos játékvezetői nap eredményei igazolják, hogy az országos és az utánpótláskeretben levő játékvezetők többsége ma már érti és magáévá tette a követelményrendszert. Ennek tulajdonítható, hogy mind a fizikai, mind az elméleti tesztek átlaga jó. Az átlagok egyenletesen növekvő te n denciát mutatnak. Jól sikerültek az elméleti tesztek is. A részt vevő játékvezetők 40 százaléka százszázalékos eredményt ért el. Mindössze három já ték vezető nem tudta teljesíteni a szintet.
2. Az őszi fordulók, valamint a fizikai és az elméleti tesztek alapján az országos keretben az elnökség az alábbi változtatásokat határozta el: az NB I-es keretbe sorolja: Divinyi Bélát, visszaminősíti az NB I-ből az NB II-be: Lauber Gyulát. Feltételhez köti, utolsó figyelmeztetéssel 1980. december 15-ig Bártfai Róbert játékvezető működését (a fizikai tesztek sorozatos nem teljesítése miatt). Az NB ll-e s keretbe került az utánpótláskeretből: Dömény László (Bács megye), Csáki Béla (Hajdú-Bihiar m.), Köböl Sándor (Csongrád m.), Mezei Ottó (Heves m.) és Bogyó Imre (Békés m.). Kimaradt az országos keretből Dorozsmai József, Dorozsmai Lajos és Tar József

A játékvezetők számára tulajdonképpen nincs szünet.

Elkészültek a július 1-től érvényes keretek.

A FIFA-keretnek hét tagja van.

A névsor: Divinyi, Győri, Nagy M., Németh, Palotai, Pádár, Urbán.

Az NB I-as keret névsora: Bay, Büki, Divinyi, Drigán, Győri, Hartmann, Huták, Jaczina, Kiss G„ Kovács L., Körös, Lauber, Lázin, Maczkó, Makó, Nagy B., Nagy M., Németh, Palotai, Pádár, Szabó, Urbán.

Űj kerettagok: Ádám, Fekete, Király, Kurmai, Nagy L., Szilágyi.

Az NB II-es keret: Aczél, Ágoston, Benkő, Bognár, Bogyó, Csáki, Czirba. Eőry, Gergácz, Hamar, Hazafi, Inges, Juhász, Karáth, Kokavecz, Köböl, Lója, Lovassy, Márton, Mester, Palik, Puhl, Radies, dr. Rákóczi, Roxin, Sárkány, Segovits, Szabó J., Szabó T„ Szemes, Vankó, Varga J., Varga L., Vukman.

Űj kerettagok : Boros, Bubori, Gáspár, Horváth, Kovács II L., Mészáros.

Szávó János és Nyári Ferenc saját elhatározásából visszavonult.

A játékvezetőküldést a jövőben Fehérvári József irányítja.

A játékvezetők nyári edzőtáborozásán az 50 és a 400 méteres, valamint a 12 perces futásban jó eredmények születtek. Az elméleti teszt eredményei is kitűnőek. A legtöbben 100 pontot értek el. Azoknak a bíróknak, akik nem voltak jelen, augusztus 6-án a Népstadionban részt kell venni a felmérésen. 

Az év első felében tíz mérkőzést vezettek külföldön a magyar bírók. A tavaszi idényzáró összecsapást, az NDK-ban július 28-án sorra kerülő NDK—Szovjetunió barátságos mérkőzést Palotai Károly vezeti. A két partjelző Büki és Eőry lesz.

A labdarúgó Játékvezető Bizottság elnöksége értékelte a negyedik országos játékvezetői nap tapasztalatait, valamint a játékvezetők őszi idényben nyújtott teljesítményét.

Állásfoglalásuk a következő:

1. Az országos játékvezetői nap eredményei igazolják, hogy az országos és az utánpótláskeretben levő játékvezetők többsége ma már érti és magáévá tette a követelményrendszert. Ennek tulajdonítható, hogy mind a fizikai, mind az elméleti tesztek átlaga jó. Az átlagok egyenletesen növekvő te n denciát mutatnak. Jól sikerültek az elméleti tesztek is. A részt vevő játékvezetők 40 százaléka százszázalékos eredményt ért el. Mindössze három játékvezető nem tudta teljesíteni a szintet.
2. Az őszi fordulók, valamint a fizikai és az elméleti tesztek alapján az országos keretben az elnökség az alábbi változtatásokat határozta el: az NB I-es keretbe sorolja: Divinyi Bélát, visszaminősíti az NB I-ből az NB II-be: Lauber Gyulát. Feltételhez köti, utolsó figyelmeztetéssel 1980. december 15-ig Bártfai Róbert játékvezető működését (a fizikai tesztek sorozatos nem teljesítése miatt). Az NB ll-es keretbe került az utánpótláskeretből: Dömény László (Bács megye), Csáki Béla (Hajdú-Bihiar m.), Köböl Sándor (Csongrád m.), Mezei Ottó (Heves m.) és Bogyó Imre (Békés m.). Kimaradt az országos keretből Dorozsmai József, Dorozsmai Lajos és Tar József

A szerdai labdarúgó kupamérkőzéseken magyar játékvezetők is tevékenykednek.

A Partizán Tirana—FF Malmö (0-1) KEK- mérkőzést Kuti vezeti az albán fővárosban. Segítői Lauber és Soós.

A Vorwärts Frankfurt— Ballymena (1-2) UEFA-mérkő- zésen Kőrös a vezető bíró, a partjelzők Mohácsi és Pálvölgyi.

A Lervszlki Szpartak—Dinamo Kijev (1-1) UEFA-találkozón Pádár fújja a sípot, Szávó és Tompa segítsége mellett.

A JB elnöksége a közelmúltban elkészítette az 1978/79. évi országos játékvezetői kereteket.

Ime az NB I-esek mezőnye: Bártfai Róbert, Győri László, Hámori László, Jaczina Róbert, Kőrös László, Kuti Sándor, Lauber Gyula, Maczkó József, Makó István, Marton László, Mohácsi Lajos, Nagy Béla, Palotai Károly, Pádár László, Rúzsa István, SzávóJános, Tátrai László, Tompa István, Tóth László, Urbán Árpád.

A húszas lista érdekessége, hogy a tavaly még aktív Bana, Müncz és Somlai nevét nem tartalmazza a felsorolás. Két újonca is van viszont a legmagasabb keretnek, Bártfai és Makó személyében.

A Magyar Labdarúgó Szövetség JB-elnöksége a következő 65 játékvezetőt jelölte az NB Il-es keretbe: Aczél Tibor, Ágoston János, Balázs János, Bauer Károly, Bay Ferenc, Bodó Lajos, Bodrogi Csaba, Bognár István, Bognár László, Bondár Gyula, dr. Botka János, Büki László, Csányi József, Czipp József, Demeter László, Divinyi Béla, Dorozsmai József, Dorozsmai Lajos, Dravecz István, Drigán György, Dudás Zoltán, Eőry Zoltán, Farkas László, Fehér István, Fekete Miklós, Földvári Ferenc, Füzessy Gyula, Hartmann Lajos, Hegedűs Károly, Horváth László, Huták Antal, Kávai János, Király László, Kóródi László, Koroknai József, Koszó József, Kovács László, Kulcsár László, Kurmai Zoltán, Lázin György, Meizer György, Nagy József, Nagy Miklós, Németh István, Nyári Ferenc, Palik Egon, Pál Tibor, Pálfy István, Pálvölgyi János, Piros László, Simon Gyula, Simon János, Soós Ferenc, Stróbl János, Sütő Pál, Szemes János, Szentkuti Gyula, Szilágyi Dániel, Szőke Gábor, Tapolczai János, Tolnai Zoltán, Tóth Lajos, Varga József, Wimmer László, Zsalakó Ernő.

A partjelző-keret: Barna József, Csernefalvi László, Csönge Ferenc, Egervári Ferenc, Endes Péter, Geiger Sándor, Gerendeli Ferenc, Horváth György, Jámbor Győző, Kiss Ernő, Kozsla József, Kraj- nyák András, Mézes János, Molnár Pál, Nagy Géza, Tóth Béla.

Bana állt a kapuban. A 11-es pontra Csernefalvi tette le a labdát. Az ítéletvégrehajtó nekifutott vagy négy méterről, Bana meg kijött a kapuból, s elmozdult jobbra. És Csernefalvi pontosan Banába rúgta a labdát.
— Űjra rúgom — rendelkezett Csernefalvi. — Kijöttél a gólvonalról, s a rúgás előtt elmozdultál.
Bana tiltakozott, de aztán kénytelen volt belenyugodni az ítéletbe.
Délután két óra. A hivatalos foglalkozásig még pontosan hatvan perc volt. A leglelkesebb bírók azonban már a pályán voltak. A többiek pedig az öltözőben készülődtek.

A foglalkozás előtt beszélgettünk Vadas Miklós mesteredzővel, a bírók mesterével. A kitűnő szakember már évek óta nagy lelkesedéssel vezényli a „síposok” foglalkozásait.
— A labdarúgókhoz hasonlóan, a bírók is készülnek az idényre — indította beszélgetésünket. — Az idény befejezése után teljes, majd aktív pihenő következett. Ezután elő- alapozáson vettek részt. Január 22. óta itt, a Népstadion edzőpályáján tartjuk az alapozó és a formába hozó gyakorlatozást. Persze nálunk más a helyzet, mint a labdarúgóknál. Hetente egyszer tudunk csak összejönni. S azt is figyelembe kell venni, hogy a 30 évesektől egészen az ötvenesekig minden évjárat megtalálható nálunk.
— Es a vidéki játékvezetők?
— Ok is készülnek. Ott ahol többen vannak: közös, ahol csak egy-egy országos kerettag van — magányos a gyakorlás. Persze pontos edzésterv alapján. Ugyanis valamennyiüknek megküldtük a programot.
— Mit csinálnak ma?
— A szobrok körüli nagyon jó atlétilcai pálya pontosan hatszáz méter. Nyolcszor teszik meg ezt a távot, váltakozó iramban. Egy-egy kör után előkerül a gyógylabda, a futball, s egymást követik a gimnasztikái gyakorlatok is.
— Es közvetlenül az idény előtt?
— Akkor már előtérbe kerülnek a rövidtávú vágták is. Ötször 10, 20 és 30 méteres távok váltják majd egymást.

Fél három, „összeáll” az első nyolcas csoport. Nekivágnak a távnak. Petri Sándor vezeti őket. Néhány pillanat múlva eltűnnek az egyik szoborcsoport mögött.
Üjak érkeznek. Müncz György és társai bemelegítő gyakorlatokat végeznek.

Fél négy. Gyors terepszemlét tartunk. Már öt csoport gyakorol. Kettő fut, egy gimnasztikázik, kettő pedig a gyógylabdával birkózik. Jaczina a nagylabdát gyötri, Hévízinek a kicsi jut.
— Kinek-kinek magassága szerint — mondja nevetve Gere Gyula, az egykori FIFA-bíró, aki nem hagyna ki egyetlen foglalkozást sem.
— Milyenek a mai játékvezetők?
— Ügy érzem, felnövőben van egy új. tehetséges nemzedék — jegyzi meg. — Budapesten és vidéken is sok az ügyes, nagy jövőt sejtető fiatal.
Négy óra is elmúlt, mire minden csoport végigskál&zta az előírt programot: a 4800 méteres futást — nyolc szakaszban —, a gimnasztikái és a technikai gyakorlatokat.
— Most játék következik — vezényelt Vadas Miklós.
Gyorsan előkerülnek a fehér mezek, azután kétszer 10-
es csapatokkal elkezdődik a játék. A síp Vadas Miklós szájában.
— Csak a legvégső esetben állítom meg a játékot — figyelmezteti a csapatokat. — Tessék keményen játszani, nem kisasszony-futball a modem labdarúgás!
Ezek után feljegyezzük a két összeállítást. Fehér mezesek: Jaczina — Borsos, Barna, Nagy G., Nagy B., Balogh, Geiger, Eöri, Jurinkovics, Maczkó II. Bordó melegítősök: Lauber — Tompa, Tátrai, Dorozsmai, Somlai, Hévízi. Müncz, Kuti, Nagy E., Bana.

Nem mindennapos csata Indul.
— Ügy tűnik, a bordó melegítősök jobbak — mondja Halász Mihály, aki kézsérülése miatt nem játszhat.
S mintha Somlai igazolni akarná, gyors egymásutánban kétszer is Jaczina hálójába vágja a labdát. De aztán fordul a kocka. Előbb Győri, majd Kuti (öngól) talál a kapuba, s végül Geiger adja meg a kegyelemdöfést. Nyernek a fehérek 3:2-re.

A vesztes csapat tagjai körülfogják a bírót, de az hajthatatlan. Megadja Geiger gólját.

1973. június 30-ig van érvényben az országos JB által most rendelkezésünkre bocsátott, osztályokra bontott játékvezetői keret.

NB I (23 játékvezető): Bana Antal, Bircsák .Gusztáv, Bíróczki János, Csernefalvi László, Emsberger Gyula, Halász Mihály, Hámori László, Hévízi Ottó, Katona József, Kőrös László, Marton László, Mohácsi Lajos, Müncz György, Nagy Béla, Palotai Károly, Petri Sándor, Somlai Lajos, Szávó János, Szilvási József, Szkokán Zoltán, Tapolczai János, df. Vincze Ferenc, Vízhányó László.

NB I B (25 játékvezető): Almási János, Alberti István, Asztalos István, Balla Gyula, Barna József. Borsos József, dr. Demeter Károly, Egervári Ferenc, Fehér II István, Gyimesi Géza, Győri László. Jaczina Róbert, dr. Járm ai Tibor, Kristóf Antal, Maczkó I József, Maróti Rezső, Molnár Pál, Nagy Géza, Sabácz József, Sándor János, Tátrai László, Teuschler Ferenc, Tóth József, Vecsera János, Vörös Béla.

NB II (45 játékvezető): Alföldi Tibor, Bacsa László, Bakon Ferenc, Bálint Béla, Balogh Zsigmond, Bauer Károly, Bodnár István, D ér László, Dorozsmai Lajos, Faragó Sándor, Feigl István, Félix Sándor, Füzessi Gyula, Geiger Sándor, Grobits János, Grubics István, Hegedűs Károly, Hontvári János, Jurinkovics Tibor, Kiss János, Kocsis Péter, Kuti Sándor, Kürti Imre, Lábodi Ferenc, Lauber Gyula, Ludányi Tibor, Maczkó II József, Műdig József, Németh László, Pádár László, Papp Imre, Pócsi László, Polcz László, Rúzsa István, Schlick János, Szabó István, Szabó János, Szamosvölgyi Elemér, Stenczel István, Tompa István, Tóth Béla, Tóth László, Turcsányi János, Végh József, Vidó János.

Partjelzői keret (8 játékvezető): Borzási Imre, Czirják András, Halász István, Medveczky János, Nagy Emil, dr. Neuber Alajos, Pusztai Jenő, Soós József.

FIFA-keret. Jelenleg hét tagja van. A magyar bírók „mandátuma”  július 31-én jár le. A rangsor: Emsberger Gyula, Palotai Károly, Bircsák Gusztáv, Müncz György (ők négyen UEFA-rendezvényeken bíráskodhatnak), továbbá Szilvási József. Somlai Lajos, Katona József (nemzetközi mérkőzéseken működhetnek közre).